Érettségi: a 20. századi totalitárius korszakot kapták történelemből a diákok


-A A+

A harmadik írásbeli vizsgával folytatódott szerdán az érettségi a tizenkettedik osztályt végzett diákok számára. Ezen a megmérettetésen a szakuknak megfelelő kötelező tantárgyból vizsgáztak, a humán szakosok Románia történelméből, míg a reál szakosok matematikából. Az Oktatási Minisztérium honlapján közzétette a mai tételeket, illetve a javítókulcsot is.

Míg a Románia történelme vizsgán egységes feladatot kapott mindenki, addig matematikából más-más tételsort kellett megoldaniuk a matematika-informatika szakosoknak, a pedagógiai líceumban végezetteknek, a természettudományok szakon tanulóknak, valamint a technológiai profilt végzőknek.

Történelemből az első feladatban két, az 1848-as forradalom romániai eseményeihez kapcsolódó ismeretlen szöveget kaptak a diákok. Ezek alapján kellett választ adniuk bizonyos kérdésekre. A második feladatban szintén egy történelmi témájú, Ştefan cel Maréról szóló ismeretlen szöveg alapján feltett kérdésekre adtak választ. Ennél a tételnél érvelő és véleményt nyilvánító szöveget is meg kellett fogalmazniuk.

A harmadik, legtöbb pontot érő tételben kétoldalas esszét kellett írniuk az európai és romániai totalitarizmusról a második világháború utáni időszakban. Meg kellett határozniuk, hogy mi a totalitárius ideológia, amely a második világháború utáni időszakban létezett Európában és Romániában. A szövegben meg kellett említeniük a második világháború utáni Romániában alkalmazott két totalitárius politikai gyakorlatot és ezen gyakorlatok mindegyikének egy-egy jellemzőjét. Be kellett mutatniuk egy Románia hidegháborús részvételére vonatkozó történelmi eseményt a sztálinizmus korából, továbbá véleményt kellett alkotniuk Románia magatartásáról a nemzetközi kapcsolatokban a nemzeti kommunizmus időszakából, és alá kellett azt támasztaniuk egy történelmi érvvel is.








EZT OLVASTA MÁR?

X