Huawei alapítója: magánvállalat ne váljon politikai játszmák tárgyává


-A A+

A Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya – idézte kedden a kínai Hszinhua hírügynökség Zsen Cseng-fejt (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítóját.

Az amerikai szankciók „nem lesznek hatással cégünk működésére" – jelentette ki a cégvezér, hangsúlyozva, hogy „semmiképpen nem fogják befolyásolni az újgenerációs távközlési technológia kifejlesztését". Hatással mindössze a cég számára „másodlagos" üzleti tevékenységre lehetnek a szankciók – fogalmazott

„A Huawei már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a kivételes helyzetre" – mondta, megjegyezve, hogy a cégnek nem áll szándékában megválni amerikai beszállítóitól. „Amennyiben az amerikai kormány lehetővé teszi számukra az exportot, a Huawei kész folytatni az alkatrészek beszerzését amerikai vállalatoktól, de éppen úgy folytatja saját kutatás-fejlesztését is" – közölte a cégvezér.

A Huawei, mint a világ legnagyobb mobilhálózati berendezésgyártója „megfelelő beszállítói tartalékkal" rendelkezik ahhoz, hogy pótolja az amerikai alkatrészek kiesését – jelentette ki Zsen Cseng-fej kínai újságíróknak adott és az országos tévécsatornákban kedden sugárzott interjúban. Ismertette, hogy a Huawei az első negyedévben 39 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel korábbihoz képest. Hozzátette, hogy a második negyedévben a növekedés üteme kissé lassult, de a csökkenés mértéke nem lesz számottevő hatással a vállalat fejlődésére.

A Huawei a világ második legnagyobb okostelefon gyártója

A Huawei a világ második legnagyobb okostelefon gyártója és termékei nagyban függenek amerikai áramkör beszállítók szállításaitól. Az idei első negyedévben az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat kimutatása szerint a Huawei okostelefon eladásai ötven százalékkal 59,1 millióra nőttek, miközben a világpiaci forgalom 6,6 százalékkal csökkent. A piacvezető Samsung és a rangsorban harmadik Apple eladásai egyaránt csökkentek.

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ. A Huawei okostelefonok és táblagépek a Google Android operációs rendszeren futnak. A Huawei és a Google Zsen Cseng-fej elmondása szerint ezért „szükségintézkedésekről" tárgyalnak az okostelefon üzletágban, bár nem részletezte azokat.

A Google hétfőn jelentette be, hogy alapvető szolgáltatásai az amerikai kereskedelmi minisztériumi tilalommal összhangban is futni fognak az Andorid operációs rendszert használó Huawei készülékeken. A Google a leállítandó szolgáltatásokat még nem részletezte. A washingtoni kereskedelmi minisztérium rendelete a hardver és szoftver közvetlen eladását és szolgáltatások nyújtását tiltja a „feketelistára" vett vállalatoknak. A Google részéről közvetlen közreműködést igénylő szolgáltatások például a Google Maps és a Gmail. A minisztérium honlapján publikált közleménye egyúttal 90 napos felmentést is ad a Huawei egyes ügyfeleinek annak érdekében, hogy „kritikus szolgáltatásaikat" fenn tudják tartani a tilalom életbe lépéséig és más beszerzési forrásokra tudják azt átállítani.








EZT OLVASTA MÁR?

X