Bárki megörökítheti a szabad szemmel is látható üstököst


-A A+

Szabad szemmel is látható, és egyszerű fényképezőgéppel is megörökíthető az az üstökös, amelyet július végéig csodálhatunk meg reggelente az égbolton – hívta fel a figyelmet Torma Csaba aradi amatőr csillagász.

A hangszerkereskedést vezető – és több zenekarban is játszó – Torma Csaba a Facebook-oldalán osztott meg néhány felvételt a csütörtök reggel készültek közül. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a hónap végéig látható az idén március 27-én felfedezett és C/2020 F3 Neowise névre keresztelt égitest.

„Reggel négy óra és fél öt között lehet látni északkeleti irányban. A Vénusz mellett – észre lehet venni, mert a legfényesebb most reggel – balra található, de aztán a Nap elnyomja a fényét” – magyarázta. Torma Csaba szerint a 6766 földi évnek megfelelő orbitális periódusú (keringési idejű) üstökössel „tele van az internet”, sokan fényképezik, ugyanis egy átlagos géppel, állványról, hosszabb exponálási idővel megörökíthető. Hozzátette, hogy a Neowise egész Erdély területén látható.

Încă o frumusețe al universului! Cometa C/2020 NEOWISE,vizibila și cu ochiul liber ,se poate observa in direcția Nord-Est,in jurul orei 4:00-4:30. Perioadă orbitală: 6 766 ani! Descoperire:27.03.2020

Közzétette: Torma Csaba – 2020. július 9., csütörtök

 

Az aradi amatőr csillagász két éve hódol szenvedélyének, egy hónappal ezelőtt a nemzetközi űrállomásról és az űrkapszuláról készített felvételeit Magyarország legnagyobb obszervatóriuma, a Svábhegyi Csillagvizsgáló is felhasználta egy tudományos online előadásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X