Bemutatták a Toshiba megtévesztően emberi robotját


-A A+

Szerdán nyitotta meg kapuit Berlinben az ITB utazási kiállítás, ahol a Toshiba is helyet kapott Chihira nevű recepciósrobotjával. A 2014-ben bemutatott android már korábban is nagy feltűnést keltett, a fejlesztői ugyanis rendkívül emberszerű kinézettel látták el, mostanra azonban még fejlettebb lett.

A BBC beszámolója szerint a Toshiba frissítette a gép vezérlőrendszerét, így a mozgása sokkal természetesebbé vált. Emellett az esemény apropóján a német nyelvre is megtanították, hogy a hozzá forduló látogatók az angol, a német és a japán mellett így is kérdezhetnek tőle, de Chihira megérti a jelbeszédet is.

Bár a robot tényleg a technológia csúcsát jelképezi, nem mindenki örül annak, hogy emberként néz ki. Noel Sharkey, a Sheffieldi Egyetem professzora szerint a nyugati közönség nem szeretné, hogy egy robot ennyire hasonlítson az emberre, mert sokan úgy érezhetik, megtévesztik őket – írja a HVG.








EZT OLVASTA MÁR?

X