Magyar kutatók megtalálhatták a természet ötödik alapvető kölcsönhatását


-A A+

Debrecenben a természet ötödik alapvető kölcsönhatását találhatták meg magyar kutatók.

A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének kísérleti eredményeit világszerte próbálják majd megismételni.

Krasznahorkay Attila és munkatársai olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem lehet értelmezni. A megfigyelés ugyanakkor összhangban van egy új, kis tömegű semleges részecske feltételezésével, aminek a tulajdonságai egyeznek az elméletileg várható sötét fotonéval. A sötét fotont a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be.

A magyar kutatók által elvégzett kísérlet a Nature beszámolója alapján felkeltette a nemzetközi kutató közösség figyelmét, az elméleti és a kísérleti szakemberekét egyaránt. Azonban azt gyanítják, hogy nem sötét fotont sikerült kimutatni, hanem egy új, ötödik erőt, vagyis a természet ötödik alapvető kölcsönhatását (a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, az erős és a gyenge magerőn kívül).

Az Akadémia híre szerint a bejelentésre felbolydult a fizikus közösség, és világszerte független méréseket fognak elvégezni nagyhírű laboratóriumok, hogy a debreceni MTA Atomki megfigyeléseit megerősítsék vagy megcáfolják – írja a HVG.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X