Magyar részvétellel indul útjára a PLATO exobolygó-kereső program


-A A+

Az Európai Űrügynökség Tudományos Programtanácsának döntése nyomán útjára indulhat a PLATO exobolygó-kereső program, a huszonhat távcsőből álló rendszer összeállításában és a mérési módszerek fejlesztésében fontos szerepet kap a magyar kutatók és mérnökök munkája.

A PLATO (PLAnetary Transits and Oscillations of stars, vagyis 'bolygótranzitok és csillagoszcillációk') programot 2014 februárjában választotta ki az Európai Űrügynökség (ESA) öt javasolt űrprogram közül. Az ESA 2017. június 20-i, madridi ülésén elfogadták a PLATO-küldetés tudományos programját. Ez a döntés megnyitja az utat az űrtávcső tényleges megvalósításához, a következő hónapokban pedig az ipari beszállítók versenyeztetése révén dől el, hogy ki fogja gyártani az űrtávcső optikáját és műszereit befogadó platformot - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán az MTI-vel.

A 2026-ra tervezett startot követően a PLATO fényes csillagok ezreit vizsgálja majd a csillagok fényességének apró, szabályos időközönként bekövetkező csökkenéseire vadászva - ezeket ugyanis a csillagok körül keringő bolygók elhaladása okozza a központi égitest fényes korongja előtt. A négy évre tervezett küldetés legfontosabb feladata a Földhöz hasonló és a kissé nagyobb méretű bolygók, úgynevezett szuperföldek felfedezése és beható vizsgálata lesz, különös tekintettel azokra, amelyek a lakható zónában találhatóak. Vagyis azokat a planétákat keresik, amelyek megfelelő távolságban keringenek központi csillaguktól ahhoz, hogy felszínükön folyékony víz létezhessen.

A pontos fényességmérések alapján a kutatók a csillagok rezgéseit megfigyelve azok szeizmikus aktivitását is tanulmányozni fogják, ami pedig a csillagok tömegének, méretének és korának pontos meghatározásának az alapja. Ezek az információk a felfedezett bolygórendszerek kialakulásának és fejlődésének jobb megértéséhez vezethetnek. Maga a műszer a Földtől 1,5 millió kilométerre található, úgynevezett második Lagrange-pontban fogja megkezdeni működését. A Földtől és a Naptól is távoli pálya a zavartalan működés feltételeit biztosítja majd.

A PLATO 26 távcsőből áll, amelyek együttesen vizsgálják majd az égbolt nagy területeit. Az adatfeldolgozás részben a fedélzeti számítógépeken, részben pedig a földi adatközpontokban fog megvalósulni. A műszereket nemzetközi konzorcium építi. Magyarország a távcsőrendszer összehangolt működését és tápellátását biztosító alkatrész (AEU, Ancillary Electronic Unit) tervezésében és megépítésében működik közre a C3S Kft. mérnökeinek köszönhetően.








EZT OLVASTA MÁR?

X