Gondolj egy vezetőre. Nőre gondoltál?


-A A+

Véletlenül vette észre egy professzor, hogy szinte mindig férfit ábrázolnak azok, akik egy vezető személyiséget kell lerajzoljanak.

Tina Kiefer, a brit Warwick Egyetem professzora egy angolul nem igazán beszélő vezetőkkel közös workshopon észlelte, hogy nők és férfiak egyaránt ábrázolnak nagyobb arányban férfit, ha le kell rajzolniuk egy tetszés szerinti vezető személyiséget. Ez még akkor is így volt, ha a rajz alapján nem lehetett értelmezni, hogy férfiról vagy nőről van szó: a többség a "he"-t használta "she" helyett, azaz a hímnemű személyes névmást – miközben a vezetők azt állították, hogy ilyenkor mindkét nemre gondoltak.

Számos szervezeti pszichológiával foglalkozó kutató találkozott a jelenséggel, ezért eldöntötték, hogy magyarázatokat keresnek a jelenségre. Arra jutottak, hogy a nők számára nehezebb vezetőként érvényesülniük a munkahelyen – amikor például nők és férfiak is felolvastak egy szöveget (ugyanazt), az utóbbiak vezetői potenciálját inkább elismerte a hallgatóság.

Egy beszédes kísérlet

A kutatásaik során kifejezetten egy vezetői tulajdonságra fókuszáltak: a csapatot vagy céget segítő ötletek hangoztatását tesztelték. Egy kísérlet során például a résztvevők egy értékesítési csapatot kellett felhívjanak egy fiktív biztosítási cég nevében. Az egyik esetben Erikként, a másikban Erikaként mutatkoztak be.

Amikor a vezetői jelleg felmutatását, a csapat befolyásolását és a feltételezett vezetői pozíciót kellett minősíteniük a hallgatóknak, érdekes eredmények születtek. Kiderült, hogy azok az Erikek, akik változást szorgalmaztak, inkább lettek vezetőkként azonosítva, mint akik csupán kritizálták a csapat teljesítményét – az Erikákat azonban egyetlen verzióban sem gondolták vezetőnek.

Miért van ez így?

Nilanjana Dasgupta, a Massachusetts Egyetem professzora szerint, amikor a sztereotípiák szemüvegén keresztül dolgozunk fel információkat, akkor az értelmezéseink előbb egyeznek a sztereotíp elvárásainkkal, mint az objektív valósággal. Amikor tehát gyakrabban találkozunk bizonyos típusú (ez esetben férfi) vezetőkkel, akkor könnyebben észrevesszük az ilyen profilú vezetőket.








EZT OLVASTA MÁR?

X