Még a nevét is letiltották a humoristának, aki a kínai elnökön viccelődött


-A A+

A Weibo, vagyis a kínai Facebook letiltotta és törölte a John Oliverrel kapcsolatos megnyilvánulásokat, miután a brit humorista bírálta az ország emberi jogi helyzetét, és kifigurázta Hszi Csin-ping kínai elnököt - jelentette a Reuters.

Az HBO Last Week Tonight című műsorának múlt szombaton sugárzott adásában a talkshow házigazdája húszperces részt szentelt Kínának, és ebben a többi közt kritikát fogalmazott meg az elnöki ciklusra vonatkozó korlátozások eltörléséről és a Hszi elnökhöz kapcsolódó vezetői kultuszról.

A humorista kifigurázta továbbá a Kína által propagált Egy övezet, egy út kezdeményezést és a jelenleg folytatott szigorú hatósági fellépést a korrupcióval szemben. Említést tett arról is, hogy a távol-keleti országban cenzúrázni kezdték a Micimackót ábrázoló képeket az interneten, miután terjedni kezdett az a nézet, hogy népszerű rajzfilmfigura Hszi elnökre hasonlít.

Az adás óta John Oliver nevének vagy a műsor címének posztolásakor a kínai Twitternek is nevezett mikroblog hibaüzenetet jelenít meg a felhasználóinak, mely szerint a bejegyzés a vonatkozó törvényeket és szabályokat sértő információt tartalmaz.

Az utolsó bejegyzést, melyben a humorista neve angolul szerepel, június 12-én tették közzé.

A korlátozás azonban egyelőre nem vonatkozik a humorista nevének kínai nyelvű átírására, így például egy felhasználó ezzel a kiskapuval élve posztolt bejegyzést csütörtökön, melyben úgy vélekedik, John Oliver többé nem fog lehetőséget kapni a kínai piacon a kérdéses epizód után.

A Weibo tavaly törölte John Oliver mintegy 3000 követővel rendelkező rajongói oldalát, mert a komikus interjút készített Tibet száműzetésben élő vallási vezetőjével, a dalai lámával, akit Kína veszélyes szakadár politikai vezetőnek tekint – írta a Reuters az oldal egy korábbi moderátorára hivatkozva.







EZT OLVASTA MÁR?

X