A hétvégén lezajlott európai parlamenti választások végeredménye Romániában alighanem az társadalom nagy részét meglepte és a szavazás végeredményét tekintve, szinte mindenki vidám és boldog: a legfiatalabb politikai párt-szövetség, az USR-Plus azonnal a legnagyobb történelmi pártokkal egy szintre emelkedett, a PSD a 2016-os eredmények felét produkáló csúfos vereséget szenvedett és sokak csodálkozására, az RMDSZ ismét meghaladta a mitikus 5 százalékot. Örvendhet tehát a fejlődő urbánus közösség, a PSD-ellenzők és az RMDSZ megmaradt tábora is. Erre már csak – egyébként várható ráadásként – jött Liviu Dragnea PSD-pártvezér bebörtönzése, amely ismételten, talán az elmúlt három évben először okozott örömmámort szinte pártpreferenciától függetlenül. Mégis, a jövő talán nem annyira fényes, mint ahogy az eredmények sugallják.

A kormánypárt totális összeomlása jól jelzi a PSD három évtizedes működési mechanizmusát: ez nem más, mint a „Nagy Sándor-effektus”: vannak olyan, a maffia-szervezetekhez hasonló politikai formációk és erők, amelyek a vezető, karizmatikus egyéniség kiiktatása után gyakorlatilag összeomlik. Ez már a Pro Romania Párt létrejöttével is érezhető volt, a folyamat Dragnea távozásával pedig csak felgyorsul majd. Igaz, Dragnea rövid, 4-5 éves diadalmenete maga is jó mutatja, hogy a PSD bárói közül bármikor kikerülhet az országos politikában egyelőre kevésbé ismert, de a párt első köreiben befolyásos „strong man”, aki rövid idő alatt képes lesz ismét felemelni a pártot legalább 2-3 évre. A PSD ugyanis vízió, nemzet-terv nélküli önérdekű szervezet: tagjai között számos elítélt, börtönt-járt, plágiumbotrányba keveredett politikust találunk, akik priuszuk ellenére továbbra is közszereplők sőt, némelyikük, így Adrian Năstase például az Aradi Egyetem díszdoktora lett. Egyetlen céljuk, hogy a párt magját adó néhány tucat nagyágyúnak és a pár ezer kis és nagytelepülést vezető elit hatalmát fenntartsák, és fizetéseiket folyamatosan emeljék. A párt soha nem az ország, egy közösség érdekeit szolgálta – és itt hangsúlyozottan a „szolgálat”, a nép kiszolgálásának alázatos, meghajló és méltóságos szerepét hangsúlyoznám – hanem sokkal inkább egy hatalmi elit erejét igyekeztek minden eszközzel fenntartani. Eszközeik olyannyira erkölcstelenek voltak, hogy a PSD vélt vagy néha valós szociáldemokrata intézkedéseit, a falusi társadalommal élénken kommunikáló politikáját is háttérbe szorították. Az emberek a PSD-vel és Dragneával a korrupciót, az arrogáns és neveletlen, tanulatlan politikus demonizált képét azonosították és mindenki, aki pedig velük lepaktált, ugyanabba a demonizált, a román társadalom strukturális problémáiért felelős politikai réteggel azonosult a köztudatban.

Az RMDSZ sokat hangoztatott politikai pragmatizmusa (tehát a hatalomközeli állapot fenntartása) a pártot a PSD erős szövetségesévé tette az elmúlt években, ami nagyon sok magyar szavazóból – különösen az értelmiségi körökben – csalódást és elpártolást váltott ki. Számos jelentős cikk jelent meg, amely az RMDSZ jövőjét ecsetelte, a szövetség válságával és az elpártolók érveivel foglalkozott – ezeknek egyelőre sajnos semmilyen nyoma nem jelent meg a párt narratívájában. A nagy számú szavazatok egyik oka kétségtelenül Orbán Viktor erdélyi turnéja, valamint az RMDSZ kivételesen jó kampánya és félelemre építő, vasárnap a szavazás napján is a szociális médiában folytatott erőteljes nyomásának volt köszönhető. A szövetség magát ugyan most erősnek érzi emiatt, a Székelységen és a Partium néhány városán kívül azonban befolyása erősen megcsappant (Kolozs és Szilágy megyében különösen). Ezekből remélhetőleg tanulni fog és a Szilágyi N. Sándor féle javaslatok számos pontját beépíti majd politikájába – ezek hiányában ugyanis egyértelmű, hogy óriási tagveszteségre számíthat az elkövetkező évben is.

A PNL döbbenetes sikere leginkább a PSD-ben csalódott városi közösség és Klaus Johannis referendumának köszönhető. A párt nagyon heterogén, a populista és szélsőjobboldali nézeteket valló Rareș Bogdantól az európai értékeket valló politikusokig mindenféle figurát találunk a pártban – ahogy egyébként ez a vegyeslecsóság a romániai pártokra általában jellemző. Az is aggodalomra adhat okot, hogy a PNL és az USR-Plus egyelőre nem mutat túl sok közeledést, a soron következő elnökválasztáson szinte bizonyosan külön jelölttel indulnak, tehát egyelőre kétséges, hogy a két nagy párt(szövetség) között valaha is kormánykoalíció jöhet létre, még ha ez tűnik most a legélhetőbb útnak is. A PNL nagy győzelme egyrészt a helyi szinten sikeres polgármesterek népszerűségét mutatják, másrészt Johannis támogatottságát és a PSD ellenesség reakcióját, tehát túl sok spirituszt nem kellett befektetniük a sikerhez.

Az igazi meglepetés a legutóbbi, 2016-os választásokon még csak közepes pártként debutáló USR és annak szövetségese, a Plus több mint 21%-os eredménye volt. A jellemzően a „korporatisták”, „rezist-mozgalom” pártjának kikiáltott, valójában a fejlődő városi közösségek, a fiatalok (abból azonban elsősorban a 30 felettiek) és a több százezer szavazattal rendelkező diaszpóra pártjaként befutott fiatalos, lendületes szövetség bezsebelte Bukarestet, Kolozsvárt, Jászvásárt, Temesvárt, Szilágy megyét és óriási sikert ért el Nagyszebenben, Craiovában és Konstancán is. A magyar nyelven is kampányoló pártszövetség ugyan elvett néhány ezer szavazatot az RMDSZ-től, egyelőre sikertelenül próbálkozott a romániai magyarsághoz szólni, konkrét kisebbségi terv és programcsomag hiányában ez úgy tűnik, nem fog menni. Ellenben a korrupció, az elítélt politikusok elleni projektjeik sikere jól mutatja, hogy népszerűségük valójában egy, a kommunista rendszert túlélő társadalom találékonyságából fennmaradt korrupt rendszer ellen kifakadt társadalom kiállításában gyökerezik. A Colectiv tragédia, a 2016-os PSD felemelkedés, Dragnea maffia-államának számos túlkapása, Iordache és Dăncilă bohóccá lett figurája az elmúlt négy évben több tízezer embert – igy tucatnyi barátomat is – külföldre zavart. Ez egy olyan bűn, egy olyan vétek, amelyet az én generációm – a fiatalságának derekán, munkabírásának teljes erejében lévő emberek – nem fognak sem elfelejteni, sem megbocsájtani annak a politikai generációnak, akik megkapták azt a végtelen nagy tisztességet és megtiszteltetést, hogy minket szolgáljanak. Csakhogy Romániában a politikus elfelejti, hogy megválasztott szolga: azt hiszi, hogy ő földesúr. Nemes. Predestinált a hatalomra, neki jár úgy a nagy fizetés, mint a tisztelet, nem érti és nem tudja kezelni a választók bírálatait, nem akarja elfogadni a veszteséget, nem fogja fel, hogy plagizált doktorival, börtönjárt múlttal vagy büntetett előélettel nem tölthet be sem politikai, sem közéleti szerepkört. Ez, a román politikum morális válsága rajzolta újra 2016-hoz képest Románia választási térképét és ez szülte azt az új, agresszív politikai nyelvezetet is, amelyet sokan bíráltak a HVG nemrég megjelent elemzésében is. Meglehet nem illedelmes „g-nek” nevezni egy politikust, ám amíg a tömegpszichózis eljut oda, hogy valakit utáljon, megvessen és közkeresztre feszítsen, addig számos hibát fel kellett halmoznia – ergo, tetteiért vállalja a felelősséget. Ez az ami mifelénk – Romániában, de úgy általában Közép-Kelet Európában – nem működik. A tisztségéért felelősséget vállaló, hiba esetén lemondó alázatos politikus képét akarjuk, mi, romániai fiatalok. Ezt igen nehéz megtalálni a kortárs homo politicus körében, de a felelősségteljes állampolgár feladata, hogy mérlegeljen és ne érzelmi, hagyományokra alapuló vagy kizárólag etnikai kritériumokat követve döntsön, hanem minden egybevetve válasszon. A választás fegyver és óriási teher is – sajnos sokan ezt fel se fogják.

A borús jóslatok ellenére azért öröm az, hogy közel 50%-os részvételi arány volt a választásokon. Ennél jobb bizonyíték a változás akarására aligha kell. Rajtunk áll, hogy befejezzük-e, vagy maradunk ahol eddig voltunk.