Amirõl a ma szól

  • „Pajzán bohóságot” adnak elő a fiatal színészhallgatók

    A kolozsvári végzős színészhallgatók Kakuk Marci című produkciójukat adják elő a nyilvánosság előtt kétszer Kolozsváron és egyszer Nagyváradon, az IFESZT keretében. A Tersánszky Józsi Jenő művei és Örkény István átdolgozása alapján színre vitt előadás műfaji meghatározása az alkotók szerint: „pajzán bohóság 2 részben".
  • Új kiállítótérben a Grafikai Biennálé

    Megnyílt a II. Székelyföldi Grafikai Biennále csíkszeredai kiállítása, amelyen 184 grafikus alkotásaiból készült válogatás tekinthető meg az elkövetkező két hétben. A Biennáléval egyidőben a Megyeháza Galériát is megnyitották.
  • Angol Ligakupa: hamvaiból éledt újjá az Arsenal

    Az Arsenal drámai mérkőzésen, hosszabbítás után 7–5-re nyert a Reading otthonában az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. Arsene Wenger együttese a 37. percben már 4–0-s hátrányban volt, és úgy tűnt, túl későn ébredt fel. A londoniak azonban a 95. percben egyenlítettek, majd a hosszabbításban a győzelmet is kiharcolták.
  • A Corvinus Egyetemnek sem tetszik Jeszenszky romás mondata

     Budapesti Corvinus Egyetem vezetése elhatárolja magát Jeszenszky Géza jegyzetének az elmúlt napokban a sajtóban többször idézett mondatától. Az intézmény kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, hogy a jegyzetet az egyetem oktatásában semmilyen formában nem használják és a jövőben sem fogják.
  • Jeszenszky Géza nem tudta kimagyarázni a romavérfertőzést

    Lényegében a Külügyminisztérium is elhatárolódott Jeszenszky Géza norvégiai nagykövet egyetemi jegyzetétől, amelyben a romák vérfertőző kapcsolatairól ír. Oslóban megindokolták, hogy miért mondták le a kínossá vált magyar könyvet részvételét egy konferencián.
  • Markó Attila: nem foglalkozom Sánta Imrével

    „Minden egyes, az EMNP jelöltjeire leadott szavazat román mandátumban fog visszaköszönni, függetlenül attól, hogy Sánta Imre, Toró T. Tibor vagy akár Zatykó Gyula az a jelölt" – jelentette ki a maszol.ro-nak kedden Markó Attila.
  • Sürgősségi rendelettel módosul az érettségi

     Az oktatási minisztérium nem győzi kivárni, amíg a parlament elfogadja a tanügyi törvény vonatkozó módosítását, ezért sürgősségi kormányrendelettel vezetik be jövő héten a szakmai érettségit – közölte kedden Ecaterina Andronescu tárcavezető.
  • DD a kormányfői székért meccselne Victor Pontával

    Dan Diaconescu bulvártelevízió-tulajdonos, az úgynevezett Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) elnöke kedden bejelentette, Victor Ponta miniszterelnök választókerületében indul képviselői mandátumért a decemberi parlamenti választásokon.
  • Filozófus-torreádort szerződtetett a Kolozsvári CFR 1907

    „Hozzátok a bikát” – mondta kissé tréfálkozva, de ugyanakkor mögöttes üzenettel a bemutatására összegyűlt két tucatnyi újságírónak Paulo Sergio, a Kolozsvári CFR 1907 új vezetőedzője, aki torreádorként is kipróbálta magát. A rendkívül szimpatikus, angolul tökéletesen beszélő tréner már edzést is tartott Cadúéknak.
  • A Bihar megyei Szentjobb 44 év után kapta vissza nevét

    Visszakapja eredeti nevét a Bihar megyei Szentjobb község, miután a szenátus kedden megszavazta a névváltoztatásról szóló sarkalatos törvényt.
  • Tárki: Fidesz–KDNP 18 %, MSZP 15 %

    A Tárki októberi pártpreferencia-kutatása szerint mind a Fidesz-KDNP, mind pedig az MSZP támogatottsága nőtt ebben a hónapban, miközben csökkent a bizonytalanok aránya szeptemberhez képest.
  • Ponta: a valósághoz alkalmazkodó érettségire van szükség

    A kormány számára részletes tájékoztatót kért a 2013-as érettségiről Ecaterina Andronescutól, az oktatási tárca vezetőjétől, Victor Ponta miniszterelnök. Rámutatott: nagyon fontos, hogy az új rendszert időben megismertessék.
  • Hirdetési háború az EMNP és a MIÉRT között

    Fizetett hirdetések küzdelme robbant ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek között az erdélyi magyar sajtóban.
  • Gazda: reméljük, az RMDSZ nem számolja fel az MPP-t

    A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete elfogadja az országos elnökségnek azt a döntését, hogy ne induljanak a decemberi választásokon, és abban reménykednek, hogy ez nem vonja maga után az MPP feloszlatását.
  • Geopol elemzés: Victor Ponta önmagának ártott

    Victor Ponta kormányfő legnagyobb ellensége – Victor Ponta volt. Ez Cozmin Gusa Geopol nevű, Előrejelző, Stratégiai és Elemző Intézetének végkövetkeztetése, amely szerint a miniszterelnöknek, egyebek között kormánya minisztereinek – enyhén szólva is – nem szerencsés kinevezésével, a Traian Basescu sorsáról döntő népszavazás kudarcával, Brüsszellel való szembenállásával, az Oltcim privatizációjának meghiúsulásával senki más annyi rossz szolgálatot nem tett, mint saját maga.
  • Turnéra indul a Codex régizene-együttes

    Mint minden évben, a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi zenészekből álló Codex régizene együttes idén is megszervezi őszi turnéját, melynek során újabb és újabb erdélyi régizenei kéziratokkal ismerteti meg a közönséget, és a régizenei művek különféle megközelítésmódját villantja fel.
  • Csak Gajdos István jutott be a kijevi parlamentbe?

    Hat év után ismét lehet kárpátaljai magyar képviselője az ukrán parlamentnek, miután a vasárnapi ukrán parlamenti választások előzetes eredményei szerint Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke nagy valószínűséggel parlamenti mandátumot szerez a kormányzó Régiók Pártjának (PR) választási listáján. Egyelőre nem tudni, hogy a KMKSZ három jelöltje mandátumot nyert-e.