Család- és gyermekorvosoknak tettük fel a leggyakrabban ismételgetett kérdéseket, így többek között fény derült arra is, hogy rontja-e az egészséget, kevesebb oxigént juttat-e az agyhoz a maszk, illetve azt is megtudtuk, hány óránként ideális cserélnie az iskolásoknak és pedagógusoknak.
Európai viszonylatban Észtországban is jelentősen csökkent a forgalomba került új személygépkocsik száma.
A veszprémiek jövő csütörtökön a horvát PPD Zagreb csapatát fogadják a BL csoportkörének második fordulójában.
Az utcafórum résztvevői közül szinte mindenkiből dőlt a panaszáradat, valamennyien olyan problémákra mutattak rá, amelyek a város jelenlegi helyzetéhez képest eltörpülnek az igazi gondok mellett.
Amikor az ember a legmélyebb álmaiban van, a test nem mozdul, nem forgolódik az alvó, hanem ugyanabban a pózban fekszik, ugyanis ilyenkor az agy olyan vegyi anyagokat bocsát ki, amelyek „lebénítják” a testet.
149 alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, csaknem háromszáz vers érkezett a költőversenyre.
Legkevesebb 30 százalékos forgalomcsökkenésről számolnak be a piaci szereplők. Egy online felmérés szerint idén a családok 51 százaléka 500 és 1 000 lej közötti összeget szánt az iskolakezdéssel kapcsolatos költségekre.
A bukarestieknél felütötte a fejét a koronavírus.
Részben felföggesztik a hagyományos oktatást.
Az ütegek a Patriot jelenleg gyártott legkorszerűbb változatához tartoznak, és a NATO keleti szárnyának légvédelmét, elrettentő képességének növelését szolgálják.
Rendhagyó elképzelések is szerepeltek a ma ismertetett tervek között, mint például a passzív házakból álló lakónegyed, vagy az iskolaudvarok alatti mélygarázsok építése.
Az elmúlt 24 órában 24 125 koronavírustesztet végeztek.
Csökkentett nézőszámmal, óvintézkedésekkel, de töretlen lelkesedéssel várja közönségét a kolozsvári bábszínház.
Egy erdélyi megye szerepel a listán.
A polgármesterjelölt, a műsorban kifejtette, hogy az esély ma nagyobb, mint az elmúlt két évtizedben bármikor.
Az intézmény arra kéri azokat, akik ügyeiket náluk intéznék, hogy irataikat online nyújtsák be a contact@isjhr.eduhr.ro email címen.
A 806 benevezett rövidfilm közül 39-et válogatott be a versenyprogramba a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál előzsűrije, közölték a marosvásárhelyi szemle szervezői.
A FCSB-nek alig maradt egészséges játékosa a zentai meccsre.
Az aktív turizmust szeretnék támogatni Maros megyében
A prefektus hozzátette, hogy az idősotthonok működtetői ellen eljárás indul azzal a gyanúval, hogy felelőtlenségükkel hozzájárultak a vírus terjedéséhez.