Míg tanévkezdéskor 263 tanintézmény volt zárva, csütörtökre ez a szám 300-ra nőtt. A gond viszont az, hogy a szeptember 13-án és 17-én közölt tanintézmények száma nem egyezik meg.
A jól működő idegenforgalom befektetőket is vonzhat
Optikai lumineszcens kormeghatározó eljárással állapították meg, mikoriak a lábnyomok.
Hétfőn egy, kedden további négy, ezúttal pedig újabb egy megbetegedésről számoltak be.
A Maszol stábjával csütörtök este néztünk be a fesztiválra, amikor a Nadara Gypsy Band játszott, hosszú idő óta először.
Péntek délután a Chindia Targoviste-Nagyszebeni FC Hermannstadt mérkőzéssel kezdetét veszi a labdarúgó Liga 1 negyedik fordulója.
A GCS legutóbbi közlésekor még csak 43 244 gyógyultat tartottak számon, a hirtelen ugrást az adatok "frissítésével" magyarázzák.
Soós Zoltán a 11-ik a szavazólapon.
Ha minden a tervek szerint halad, a Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő sztráda 2021 végére készül el.
Ügyvédjei azonnal határozottan visszautasították a vádat.
Az elmúlt 24 órában 941 személy szervezetében mutatták ki a vírust.
Tartalékalapból finanszírozhatják elképzeléseiket a helyi önkormányzatok
Minden, amit az eljárásról tudni érdemes.
Pozitív lett az egyik stábtag koronavírus-tesztje.
Az öt évvel ezelőtti tűzvésznek több mint 60 halálos áldozata és 160 sérültje volt.
A MOL Fehérvár FC, a Dunaszerdahelyi DAC 1904 is ott lesz az Európa-liga selejtezőinek 3. fordulójában. A Kolozsvári CFR pedig megtudta ellenfele kilétét.
Több mint három órán át vitatkozott Székelyudvarhely három polgármesterjelöltje (Derzsi László - RMDSZ, Gálfi Árpád – POL és Mike Levente József – MPP) a csütörtök délután az udvarhelyi inkubátorház udvarán megtartott Székelyudvarhely mindenekelőtt elnevezésű vitaesten.
Így emlékeznek a mű 1883-as ősbemutatójára.
Teremben már ennél nagyobbat is ugrott.
Sürgősen találnia kell a kormánynak megoldást arra, hogy gyermekfelügyeleti szabadság járjon azoknak a szülőknek is, akiknek 12 évnél kisebb gyermekük krónikus betegség miatt részesül online oktatásban – tájékoztatott Csép Andrea képviselő.