Eddig 7002 külföldön élő román állampolgár kérte, hogy levélben voksolhasson a 2020-as parlamenti választásokon.
A program egy helyszíni látogatással, sétával indult, ahol az érdeklődők megtekinthették azt a nagymértékű változást, ami az elmúlt időszak alapos munkájának gyümölcse.
A belga csapatnál bejött az edzőváltás.
A sepsiszentgyörgyi fiatalok által kezdeményezett kulturális, szociális, kreatív, illetve más jellegű programok és akciók, a technikai értékelést követően kerültek be a közönségszavazás folyamatába, amely a végső sorrendet eldöntötte.
Hét hónap alatt közel 1 milliárd euróval több pénzt költöttünk külföldön annál, amennyit a határon túlról érkezők nálunk hagytak.
A Kovászna megyei egészségügyi hatóságok az érintett osztályok összes tanulóját lakhelyi elkülönítésbe helyezték, így számukra a tanórák online folytatódnak.
A ceremóniamesteri teendőket Donald Trump amerikai elnök vállalta fel.
A mandarin nyelven forgatott, 93 perces 76 Days (76 nap) című produkciót a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik.
„Szorosan figyelemmel kísérjük” – mondta, hozzátéve, hogy mind a szövetségi kormányzat, mind a tagállamok kormányai felkészültek a veszélyre.
Ha a magyar közösség nagy arányban megy el szavazni, komoly esélye van nyerni, ugyanis a román szavazótábor nem lesz egységes.
Márton Gábor vezetőedző tesztje kétes minősítést kapott, ő se utazhat a csapattal Máltára.
Az orosz ellenzéki politikus a történtek után is haza akar térni.
A haszid zsidók viszont minden évben a közép-ukrajnai Uman városban ekkortájt ünneplik meg a zsidó újévet, a Ros Hásánát, a város temetőjében nyugvó Nachman rabbinak, a breszlávi haszidizmus alapítójának sírjához zarándokolva.
Tisztességtelennek tartják.
Egy nappal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök másfél milliárd dollárral „dobta meg” Lukasenkát.
Az átadott metróvonalnak 10 állomása van, a hosszát tekintve pedig két és félszer rövidebb az eredetileg tervezettnél – 16 kilométer helyett 6,5 kilométer hosszú.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház évadkezdő bemutatója Visky András Pornó – Feleségem története című darabja lesz, amelyet a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban augusztus 1-jén már bemutattak.
A marosnémeti hőerőmű kilenc napja nem üzemel, miután szeptember 7-én spontán tiltakozásba kezdett az alkalmazottak egy csoportja.
A tervek szerint a Kálvin téri iskola meglévő épületére húznak még egy emeletet, építenek egy étkezdét és sporttermet, illetve belső felújítást is végeznek.
A színezés nemcsak a kreativitást és a gyermek önkifejezését serkenti, hanem azt is elősegíti, hogy az iskolai években könnyebben boldogulhasson a csemete.