Augusztus 29-től szeptember 28-ig lesz érvényben a korlátozás.
Negyedik mandátumára pályázik a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke.
Információik alapján évente 6-10 millió euróba kerül a közszállítás Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ 16 éve vesztette el jelenlétét a Hunyad Megyei Tanácsban, amikor bevezették az 5 százalékos választási küszöböt.
Többek között két színész, egy tornatanár, egy légiirányító és egy hegyi idegenvezető is megpályázta a tisztséget.
Az elmúlt 24 órában 1256 új fertőzést igazoltak, a nyilvántartott fertőzöttek száma 81 646-ra emelkedett – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A kormánypárt nacionalista EP-képviselője ezúttal a tanügy „kiárusításával” vádolta meg az ellenzéki PSD-t.
A 13 alkotásból az akadémia tagjaiból álló nemzetközi zsűri választja ki az öt jelöltet.
Az egészségügyi minisztérium által biztosított maszkok a megyei közegészségügyi igazgatóság vehette át, és a megye mind a 81 közigazgatási egységébe juttatnak majd belőlük.
Az építkezés várhatóan 2021 második felében zárul, ezt követően a Maros-mente pályakezdő, jövőjüket itthon tervező orvosai számára biztosít lakhatási támogatást.
Mielőtt végleges döntést hoznak az iskolákban betartandó közegészségügyi szabályokról, Alexandru Rafila szerint sürgősen kísérletet kellene végezni, hogy a tervezett intézkedéseket mennyire lehet betartani a tanintézményekben.
A kolozsváriak a Dinamo Zágráb, a budapestiek a Celtic ellen próbálják meg kivívni a 3. fordulóba jutást.
Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál.
Romániában sok még a megválaszolatlan kérdés.
Az 1,1 millió lejes projektnek köszönhetően az 1999 óta nem változtatott, de érvényességét számtalanszor meghosszabbított általános városrendezési terv újulhat meg. A régi dokumentumban foglaltak már nem feleltek meg a mai igényeknek.
Szeptember végéig még biztosan kültéri előadásoknál maradnak.
Az ERSTE Ligát az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub képviselte volna.
Elmaradt a Sepsi OSK elleni felkészülési meccs.
A román sajtó azt feltételezi, hogy azért, mert Kolozsváron megtagadta a maszkviselést.
Szociális érzékenységről, egymás megsegítéséről, egyéni példaadásról szólt a Donald Trump érdekében elmondott beszédek jó része.