Az épületben mintegy kétszázan laktak.
Michael Roth egy nyilatkozatában antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot.
Joe Bident, a demokraták elnökjelöltjét biztosították támogatásukról.
Perceken belül megszerezte a küldöttek több mint 1200 szavazatát.
A kormány 175 millió eurós vissza nem térítendő támogatást szavazott meg az iskolai év biztonságos megkezdéséhez szükséges felszerelések és egészségügyi eszközök beszerzésére.
Ez történt a nyitófordulóban.
A szárazság sújtotta mezőgazdasági termelők kártalanítását célzó támogatási rendszert szavazott meg hétfői ülésén a kormány - közölte Ionel Dancă miniszterelnöki kancelláriavezető.
Ha a COVID-19 járvány miatt felfüggesztenék az oktatást valamely iskolában, minden tanuló szüleinek egyike megkapja fizetése 75%-át, hogy otthon maradhasson gyermekével - mondta Ludovic Orban miniszterelnök.
Az UEFA a koronavírus-fertőzés miatt az ellenfelek javára írta az eredményeket.
Az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője a munkáját segítő szakemberekkel tartott közös beszámolót.
A legfrissebb hírek szerint megalapozott az a gyanú, hogy az ellenzéki politikust megmérgezték.
Alekszej Navalnij állapota súlyos, de a politikus nincs akut életveszélyben.
A fontosabb marosvásárhelyi szecessziós épületeket jártuk körbe Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával.
Agydaganatban is szenvedett az áldozat.
Az elmúlt években 9 megyehatáron lévő útszakaszon indítottak el aszfaltozási munkálatokat.
Huszonegy csapat áll rajthoz a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.
A külhoni magyar tékák látogatói is igénybe vehetik.
Csütörtökig tartanak a vizsgák.
Augusztus 18-án benyújtotta a munkaszerződése azonnali felbontására irányuló kérelmét a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a Filmművészet, fotóművészet és média szakon tanársegédként oktató B. F., aki a gyanú szerint súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségében álló nőt.
A fehérorosz erőszakszervezetek által elkövetett túlkapásokat fehérorosz belügynek minősítette az orosz elnöki szóvivő.