Amirõl a ma szól

  • Fekete vasárnap: kilencen haltak meg közúti balesetben

    Kilenc halálos közúti baleset történt vasárnap az országban, egy személyt életveszélyes állapotban a kórházban kezelnek. Konstanca megyében két, Maros és Beszterce-Naszód megyében egy-egy halálos balesetet jegyeztek – közölték a hírtelevíziók.

  • Párok vetélkednek egymással és egymásért Szatmárnémetiben

    A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés olyan vállakozó kedvű – 16 és 35 év közötti - párokat keres Szatmárnémetiben, akik részt vennének egy játékos, mulattató és a kapcsolat erősségét bizonyító vetélkedőben. A “Pár-baj” a Partiumi Magyar Napok keretén belül augusztus 24-én 16 és 19 óra között zajlik majd a MIK sátornál.

  • Ponta is visszavonná Tőkés állami kitüntetését

    A miniszterelnök hétfőn arról készül tájékoztatni az államfőt, hogy szívesen ellenjegyezné a Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról szóló elnöki rendeletet. Az európai parlamenti képviselő 2009-ben kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát 

  • Elhunyt Gyarmati Dezső vízilabdázó, a Nemzet Sportolója

    Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a magyar Nemzet Sportolója.

  • Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe Budapestre

    Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről.

  • Nem hagyja magát a nyár: marad még a kánikula

    Az augusztusban megszokott hőmérsékleteknél melegebb időt jósolnak a hónap utolsó harmadára a meteorológusok. E szerint jövő héten Erdélyben is marad a kánikula, a Bánságban a hőmérő higanyszála 36 fokig kúszhat.

  • Meghalt Florin Cioabă, a romák önjelölt királya

    Elhunyt vasárnap reggel egy törökországi kórházban Florin Cioabă, a romák önjelölt királya. Az 58 éves férfi korábban preinfarktusa, majd infarktusa volt, kómába esett, lélegeztetőgép tartotta életben.

  • Femen-aktivistákat vertek össze Odesszában

    Ismeretlenek megtámadták és összeverték a Femen ukrán nőjogi mozgalom három tagját Odesszában - hozta nyilvánosságra vasárnap a szervezet sajtóosztálya.

  • KMN:óriási érdeklődés már a nulladik napon

    Vasárnap délelőtt 11-kor, a Pata utcai református templom Fehér Galériájában megnyitott "Múló idők" című fotótárlattal kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata. Noha még csak a nulladik napnál tart, Kolozsvár magyarságának legátfogóbb rendezvénysorozata máris felébresztette a várost nyár végi szendergéséből.

  • Usain Bolt továbbra is verhetetlen 200-on

    A papírformának megfelelően a jamaicai Usain Bolt a 100 méter után 200 méteren is aranyérmes lett - mégpedig 19.66 másodperccel, a világ idei legjobb eredményével - a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon, amelynek szombati napján hét döntőt rendeztek.

  • Tóásó Előd meglepő vallomást tett a perében

    Tóásó Előd vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terrorista ügyben folyó perben. Szerinte a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során - a híradásoktól eltérően - ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.

  • Emelné jövőre a közalkalmazottak bérét a kormány

    A közalkalmazottak bérének jövő évi növelését fontolgatja a kormány – számolt be szombat este a România TV-ben Liciu Voinea. A költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter több forgatókönyvet is felvázolt a fizetésemelésre.

  • Külügyminiszériumok figyelmeztetnek: nem tanácsos Egyiptomba utazni

    Már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást sem a román, sem a magyar külügyminisztérium.

  • Felavatták a Jézus Szíve-kilátót a Gordon-tetőn

    Felavatták Székelyszentlélek határában a csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót.

  • Szabadlábon védekezhet Irina hercegnő

    Október 15-én kezdődik a kakasviadalok szervezésével vádolt román hercegnő, Irina és férje, John Wesley Walker pere, addig a házaspár szabadlábon védekezhet.

  • Táncba hívó hangulat Kolozsvár Főterén

    A profi néptáncosok mellett az eleinte csak bámészkodó "civilek" is bekapcsolódtak a forgásba-pörgésbe Kolozsvár Főterén, ahol szombat délben megkezdődött a Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek bemutatkozása. A kedd estig tartó rendezvénysorozatra idén nyolc országból tizenegy társulat érkezett - hagyománnyá vált utcai felvonulásaik nemcsak Kolozsvár, hanem a környező falvak életébe is színt és vidámságot visznek a magyar állam alapításának ünnepén. 

  • Egyiptom: tovább szedi áldozatait a polgárháború

    Hírügynökségi jelentések szerint legkevesebb 80 ember vesztette életét Kairóban, illetve az ország más városaiban a biztonsági erők és az iszlamista tüntetők közötti pénteki összecsapásokban. Ezer embert tartóztattak le, a hadsereg egy mecsetet is elfoglalt.

  • Több száz embert keresnek a Fülöp-szigeteki kompbaleset után

    A szombat reggeli értesülések szerint legkevesebb 35-en haltak meg és még mindig több mint 200 embert keresnek azt követően, hogy teherhajóval ütközött és elsüllyedt egy komp pénteken éjszaka a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Cebu-sziget közelében.