Amirõl a ma szól

  • Nem lesz többé kedvezményes buszjegy a nyugdíjasoknak?

    Megvonnák a nyugdíjasoktól a kedvezményes menetjegyeket a közúti szállítók, mivel a munkaügyi és szociális minisztérium nem fizeti ki a kedvezmény ellenértékét.

  • Színes programsorozattal emlékeznek Rózsa Sándorra

    Kiállítással, színpadi, zenés, bábos előadásokkal, hagyományőrző programokkal emlékeznek a kétszáz éve született Rózsa Sándorra, a leghíresebb magyar betyárra az Ópusztaszeri Nemzeti Történet Emlékparkban.

  • Júlia szép leány a Hargita Együttes olvasatában

    Erdélyi turné állomásaként éppen nyolcvan éve, 1933. augusztusában mutatták be Csíkszeredában Nyírő Józsefnek Júlia szép leány, a közismert ballada nyomán írt színművét. Most, az évfordulóra, Nyírő balladáját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes dolgozza fel új műsorában.

  • Elsejével rajtolhat a bérletvásárlás a Csíki Játékszínnél

    Augusztus 1-én nyit a Csíki Játékszín jegypénztára és ezzel kezdetét veszi a következő évadra szóló bérletek árusítása. A  társulat augusztus 2-án szabadtéren játssza az Othello Gyulaházán című vígjátékot.

  • Vass Ádám szerződést bont Kolozsváron

    Közös megegyezéssel szerződést bont Vass Ádám és a kolozsvári CFR labdarúgócsapata. A klub hivatalos honlapjának szerdai híre szerint "békés úton" rendezik a vitás kérdéseket, s az egyesület sok sikert kíván a játékosnak.

  • Szabadtéri filmvásznon a Transylvania az Erzsébet-parkban

    Július 31-én, szerdán 21.30-tól a Transylvania című francia filmdrámát vetítik az Erzsébet-parkban Sepsiszentgyörgyön.

  • Kihirdették a tehetségtámogató program nyerteseit

    Közzétette a Közösségért Alapítvány a Segíthetek? - MOL Tehetségtámogató Program idei, nyolcadik kiírásának eredményeit. Idén 128 pályázatot díjaztak, a 295000 lej összegű támogatásból 318 tehetséges fiatal részesül.

  • Kiszabadítaná a guantanamói foglyokat az al-Kaida

    Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élesen bírálta azt, ahogy amerikai hatóságok bánnak az éhségsztrájkoló guantánamói foglyokkal. Ajman az-Zavahri fogadkozott, hogy mindent megtesznek a kiszabadításukért. Azt nem tudni, milyen eszközökkel akarnák elérni a foglyok kiszabadulását.

  • Kerékpáron tesznek meg 700 kilométert

    Létrejöttének tizedik évfordulójához érkezett az idén a Baja – Marosvásárhely Baráti Társaság, amelynek célja a két testvértelepülés, Baja és Marosvásárhely közötti kapcsolatok fenntartása és fejlesztése volt. A baráti társaság azóta is működik, rendszeres rendezvényeket, közös kirándulásokat, utakat szervez.

  • Romániába hozatala óta először szólalt meg Omar Hayssam

    Az ellene indított perek újratárgyalását kérte szerdán reggel a Bukaresti Törvényszéken Omar Hayssam. A távollétében húsz év börtönre ítélet szíriai-román állampolgárságú férfi azt mondta: „traumaként élte meg” azt, ahogyan elbánt vele a román igazságszolgáltatás.

  • Hunyadi ajándéktábort kapnak az ország legjobb középiskolásai

    Egyhetes ingyenes tábort szervez Déván augusztus utolsó hetén a Hunyad megyei prefektúra az ország legjobban tanuló középiskolásai számára, írja a nyugatijelen. Minden megyéből egy-egy diák részvételére számítanak, akiket fejlesztési régiónként egy-egy tanár kísér el a Déva határában lévő Őzike táborhelyre, vagyis 41 diák és 8 tanár.

  • Ötszáz turistát kellett kimenekíteni a parajdi sóbányából

    Tűz ütött ki kedd délután a parajdi sóbányában, sűrű füst keletkezett, ötszáz embert kellett kimenekíteni. A hatóságok szerint a fejtési területen gyulladt ki az egyik tartógerenda – írta a Mediafax.

  • Ököllel támadt az újságírókra a kommunista börtönparancsnok

    Ököllel támadt kedd délután a sajtósokra Alexandru Vișinescu, a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön volt igazgatója, amikor azzal a hírrel szembesítették, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) emberölés gyanújával feljelentést tett ellene a bukaresti katonai ügyészségen.

  • Az új Európáról a marosvásárhelyi Bernády Házban

    Frank Engel és Winkler Gyula Új Európát most című négynyelvű kötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.

  • Victor Ponta kormányainak bukott miniszterei

    Tavaly áprilisban, amikor az új Ponta-kormány megalakult, a miniszterelnök kijelentette, ez lesz Románia eddigi legbecsületesebb kabinetje. Ennek ellenére egy év után 13 tárcavezetőnek kellett távoznia tisztségéből, nagyrészt korrupció miatt, és megtűrte kabinetjében Relu Fenechiut, akit mandátuma idején ítéltek el.

  • Washington prioritásként kezeli a romániai egyházi restitúció ügyét

    „Az Adminisztráció továbbra is prioritásként kezeli az ügyet” – írja az amerikai külügyminisztérium abban a 2013. július 9-i keltezésű válaszlevélben, amelyet annak a 21 kongresszusi képviselőnek címzett, akik június 13-án arra kérték John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.

  • BL: fél lábbal már a csoportkörben a Steaua

    A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében kedden este a bukaresti Steaua Grúziában, a Dinamo Tbiliszi otthonában tudott 2–0-ra nyerni. Mindkét találatot a csapat ifjú reménysége, a 19 éves Gabriel Iancu jegyezte. A kapus Tătărășanu tizenegyest hárított.

  • Külön hatóság felel a romániai autópályákért

    A kormány kedden elfogadta az autópálya-hatóságról szóló rendeletet.

  • Elődöntőben a magyar férfi vízilabdázók

    A görögök fölényes, 9-3-as legyőzésével bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon.