Amirõl a ma szól

  • Közel 500 fiatal készül az unitárius színjátszó találkozóra

    Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) – mely az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezete – szervezésében a hétvégén kerül sor a XVII. ODFIE Színjátszó találkozóra a Fehér megyei Torockón. Közel félszáz résztvevőre számítanak.

  • A kommunizmust kínzással szolgáló börtönfelügyelőt jelentettek fel

    Emberölés gyanújával tett feljelentést a bukaresti katonai ügyészségen a 88 éves Alexandru Vișinescu volt börtönparancsnok ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) - közölte kedden Andrei Muraru, az intézet ügyvezető elnöke.

  • Ponta szerint Tőkés kijelentései törvénybe ütközőek

    Nemcsak sértők, hanem büntetendők is Tőkés László európai parlamenti képviselő kijelentései - mondta Victor Ponta kormányfő kedden, Tőkés Lászlónak a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott beszédére utalva.

  • Az Anonimul filmfesztivál díszvendége Szabó István lesz

    Szabó István Oscar-díjas rendező lesz a díszvendége a duna-deltai Anonimul nemzetközi filmfesztiválnak, amelyet augusztus 9. és 18. között rendeznek meg - közölték kedden a szervezők.

  • Winkler Gyulát aggasztja, hogy Brüsszel elbánt az SZNT-vel

    Aggasztja Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy az Európai Bizottság elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által beterjesztett európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A politikus azonban bízik abban, és az RMDSZ és partnerei által beterjesztett polgári kezdeményezés nem jut hasonló sorsra.

  • Teljes útlezárások Besztercétől Konstancáig

    Óriásszállítmány miatt egy hétig akadozik majd a forgalom Beszterce-Kolozsvár-Marosvásárhely szakaszon, tájékoztatott az Országos Útügyi Igazgatóság. Mivel a szállítmány a teljes útszélességet elfoglalja, teljes útlezárásra lehet számítani.

  • Egyre népszerűbb a királysághoz való visszatérés gondolata

    Egyre népszerűbb a királysághoz való visszatérés gondolata Romániában, ahol a választók 27 százaléka támogatná, 41 százaléka ellenezné a köztársasági államforma lecserélését egy esetleges népszavazáson - derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet kedden ismertetett az Agerpres hírügynökség.

  • Kaszás Attila emlékére tekernek Felvidéken

    Kerékpártúrával emlékeznek meg Kaszás Attiláról, a nagyszerű, Jászai Mari-díjas színészről egy. A túra július 31-én indul a felvidéki Komáromból, és Zsigárdra, a színész szülőfalujába érkezik meg az emlékének szentelt fesztiválra.

  • Őrizetbe vették a csúszópénz elfogadásával gyanúsított rektort

    Csúszópénz elfogadásakor érték kedden tetten a korrupcióellenes ügyészek a konstancai Ovidius Egyetem rektorát. Dănuț Tinerius Epurét őrizetbe vették – közölte a B1TV.

  • NemEZ koncert a szentgyörgyi Múzeumkertben

    Augusztus elsején, csütörtökön nyolc órától a NemEZ koncertezik a Székely Nemzeti Múzeum kertjében.

  • Feketemunka miatt börtönbe kerülhet egy vállalkozó

    Börtönbüntetés fenyeget egy háromszéki vállalkozót, aki tucatnyi munkást dolgoztatott feketén. A takarítócég tulajdonosa ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség, így akár börtönbe is kerülhet.

  • Csíkszeredai városnapok a minőségi szórakoztatás jegyében

    Színes és bőséges programkínálattal várják a csíkszeredaiakat és a környékbeli települések lakóit a csütörtökön kezdődő Csíkszeredai Városnapokra.

  • Doppingolt egy román atléta, visszavonják az aranyérmét

    Doppingszert mutattak ki Roxana Bîrcă atléta vizeletében a kazani nyári Universiade után, ahol a román sportoló aranyérmet nyert az 5000 méteres síkfutásban – írja a ProSport. Az atléta aranyérmét visszavonják.

  • Termeszthető génmódosított növény a Natura 2000 területén

    Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a törvény, amely lehetővé teszi a génmódosított növények termesztését a Natura 2000 természetédelmi területen Romániában. 

  • Hivatalos idénymunka: jó a munkavállalónak is, a munkáltatónak is

    Háromszéken évszaktól függetlenül, havonta ezernél több személyt foglalkoztatnak napszámosként, tájékoztatta lapunkat Ördög Lajos. A Kovászna megyei Munkafelügyelőség vezetője szerint nagyon sok vállalkozó él a napszámos-törvény adta lehetőséggel, a tapasztalatok szerint nem csak a nyári időszakban, hanem egész évben foglalkoztatnak idénymunkásokat.

  • Zárt ajtók mögött zajlanak az izraeli-palesztin béketárgyalások

    Jó légkörben kezdődtek el Washingtonban az izraeli-palesztin béketárgyalások - közölte Cipi Livni, az izraeli tárgyalóküldöttség vezetője kedd reggel az izraeli közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

  • Botrányszagú közbeszerzés az oktatási minisztériumnál

    A sajtó nyomására kénytelen volt augusztus 5-ig meghosszabbítani az összesen százmillió eurós közbeszerzési eljárásának ajánlattételi határidejét az oktatási minisztérium, miután az eredetileg meghirdetett határidő botrányosan rövid, mindössze kétnapos volt.

  • Késnek a vonatok a nagy forróság miatt

    A vasúttársaság (CFR) hétfőn bejelentette, hogy kedden 15-20 perces késéssel számolhatnak a vonattal közlekedők, de egyes járatok akár 50-60 percet is késhetnek. 

  • Estig kiaraszol a kánikula az országból

    Enyhült a hőség az ország nyugati, északi és keleti részében kedden délelőtt. A másodfokú, narancssárga hőségriadó az ország 7 déli megyéjében érvényes, további 12 déli fekvésű megyében pedig sárga jelzésű hőségriadó van érvényben estig.

  • Kirúgták a magyarokat megvédő román kutatót

    Elbocsátották állásából Cristian Gojinescu tudományos kutatót, akinek a panasza nyomán a diszkriminációellenes hatóság figyelmeztetésben részesítette a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központját (CESPE) a magyarságot sértő tanulmányok miatt - közölte kedden az Adevărul című napilap.