Amirõl a ma szól

  • Sorra elhalaszják a bejelentett változtatásokat az egészségügyben

    Januárra halasztotta az egészségügyi minisztérium  az ártámogatott gyógyszerek listájának frissítését. Az egészségügyi alapcsomag módosítása sem készült el augusztusra, bár korábban ez is tervbe volt véve.

  • Sikeres roma projekt zárul Maros megyében

    Végéhez közeledik a 2010. szeptember 1-én indult és 2013. augusztus 31-én záruló projekt, amelynek a célja a roma nemzetiségűek munkahelyi gondjainak megoldása Maros megyében. 43 személyt sikerült elhelyezni.

  • Kolozsváron játsszák a román-magyar mérkőzést?

    Várhatóan a Kolozsvár Arénában játsszák a Románia-Magyarország világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzést, ugyanis a bukaresti Nemzeti Aréna gyepje használhatatlan állapotban van – írta csütörtökön a stiridecluj.ro.

  • Az erdélyiek már regisztrálhatnak a magyarországi választásokra

    Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja - jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

  • A hús áfája is csökkenhet a mezőgazdasági miniszter szerint

    A kenyér után a hústermékek áfájának 24-ről 9 százalékra történő csökkentését tervezi a kormány. Ezt az intézkedést azonban csak akkor vezetik be, ha a kenyér áfájának csökkentése jótékony hatással lesz a gazdaságra – közölte szerdán este Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter.

  • Magyar kormányzati felügyelőket menesztett miniszterelnök

    Összesen 46 kormányzati felügyelőt menesztését írta alá szerdán este a miniszterelnök. Elbocsátásuk a kormányzati alkalmazottak 4 százalékos létszámcsökkentését előíró rendelet alapján történt.

  • Romániában forgatták az amerikai Horthy-filmet

    Bár teljes egészében Magyarországon játszódik, Romániában forgatták a Walking with the Enemy című film, amelyet október 25-én mutatnak be a magyarországi mozikban – írja az Index mozis blogja, a Cinematrix.

  • Pornográfiába fektettek a szlovén érsekek

    Lemondott Szlovénia két katolikus érseke szerdán, miután a csőd szélére került a maribori egyházmegye. Juliusz Janusz, Szlovénia apostoli nunciusa bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Anton Stres ljubljanai érsek és Marjan Turnsek maribori érsek lemondását. Mindketten érintettek a maribori egyházmegye pénzügyeinek hibás kezelésében, de vádat nem emeltek ellenük hivatali visszaélés miatt.

  • Óriási napelempark épül Szatmárnémeti közelében

    A világ hetedik legnagyobb napelemparkja épül a Szatmárnémetitől harminc kilométernyire fekvő Sárközújlakon (Livada Mica) - közölte szerdán a Szatmar.ro hírportál.

  • Vizes vb: újabb három magyar döntős

    Újabb három magyar úszó biztosította helyét a csütörtöki finálékban a barcelonai vizes világbajnokság szerda esti elődöntőiben: Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna 200 méteres pillangóúszásban, míg Cseh László ugyanezen a távon vegyesúszásban harcolta ki helyét a csütörtöki döntőben.

  • Szárhegyi Zenei Napok Szent István király jegyében

    Gyergyószárhegyen, a Lázár kastélyban idén először zenei napokat tartanak augusztus 24-én és 25-én. A nyitónapon a szárhegyi gyökerű Ferencz Éva színész, énekes "Idvezlégy bódog Szent István királ" című előadóestjét hallgathatja meg a közönség.

  • Tőkés László válaszolt a „plagizáló miniszterelnöknek”

    Tőkés László válaszolt a „plagizáló miniszterelnöknek”

  • Jóváhagyták az Auchan és a Real közötti tranzakciót

    Az Auchan üzletlánc tavaly év végén vásárolta fel a Reál 20 romániai üzletét, illetve több más kelet-európai országban működő egységét. Az 1,1 milliárd eurós vásár az év egyik legnagyobb tranzakciója volt.

  • Leváltották a Siemens vezérigazgatóját

    Leváltották a legnagyobb német elektronikai konszern, a Siemens vezérigazgatóját a cég rossz eredményei miatt.

  • Alapítványokra is kiterjesztenék a külföldi pártfinanszírozás tilalmát

    A kormány bátorítja a bújtatott külföldi pártfinanszírozás betiltását: így értelmezte szerdai közleményében Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő azt, hogy a párttörvény módosítására tett önálló képviselői indítványával kapcsolatban a kormány nem foglalt állást, hanem a parlamentre bízta a döntést.

  • Felzárkóztatnák a hátrányos helyzetű fiatalokat Székelyföldön

    Négy székelyföldi: három Hargita, és egy Kovászna megyei ifjúsági tanács pályázott sikeresen az Európai Bizottság május elsejei határidővel meghirdetett nemzetközi ifjúsági pályázatán különböző képzések, programok megszervezésére. A Fiatalok Lendületben Program (FLP) által sikeresen megnyert projekt összértéke több mint 70 ezer euró.

  • A bolgároknál és a töröknél olcsóbb a tengerpart

    A hat fekete-tengeri ország – Románia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Oroszország és Ukrajna közül Románia a negyedik helyet foglalja el a tengerparti vakációzás díjszabásainak tekintetében. Romániát Oroszország, Ukrajna és Grúzia előzi meg az árak szempontjából.

  • Románia újabb hitelszerződést köt az IMF-fel

    Románia kétéves elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal, a szerződést várhatóan októberben írják alá a felek - jelentette be Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője.

  • Leváltották Varga Gábort, a találmányi hivatal igazgatóját

    Menesztette tisztségéből kedden Victor Ponta kormányfő Varga Gábort, az Országos Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) igazgatóját, mert a tisztségviselőt jogerősen másfél hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés vádjával.