FRISSÍTVE – A legfelsőbb bíróság visszaküldte az 1990-es bányászjárás vádiratát


-A A+

FRISSÍTVE: A legfelsőbb bíróság egyik bírájának szerdai döntése értelmében visszaküldik a katonai ügyészségnek az 1990-es bányászjárással kapcsolatos dossziét. A legfőbb ügyész megfellebbezi a döntést.

A tárgyalást előkészítő előzetes eljárás során a bíró úgy ítélte meg, hogy a katonai ügyészek törvénytelenül állították össze a vádiratot, ezért elrendelte, hogy küldjék vissza azt az ügyészségnek. A döntés nem jogerős, megfellebbezhető.A katonai ügyészség 2017. június 13-án emelt vádat az ügyben14 személy, köztük Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője, Virgil Măgureanu, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője és számos társuk ellen.

Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok erőszakos támadást szerveztek meg a bukaresti Egyetem téren békésen tüntető tömeg ellen, bevonva ebbe a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. Az 1990. június 13-án végrehajtott támadásban négy személy életét vesztette, 1388-an megsérültek, 1250 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjogától.

Bogdan Licu megbízott főügyész bejelentette, hogy jogi úton megtámadja a legfelsőbb bíróság döntését, amellyel visszautalja a katonai ügyészséghez a bányászjárás aktáját.








EZT OLVASTA MÁR?

X