Iohannis Európa-napi üzenete: Románia a válság idején is megbízható partner


-A A+

Románia a koronavírus elleni küzdelemben is bizonyította, hogy megbízható partner – hangoztatta szombaton, Európa-napi üzenetében Klaus Iohannis államfő.

„Ma nagyon különleges körülmények között ünnepeljük az Európa-napot, amely néhány hónappal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. A második világháború után ez kontinensünk számára a legnehezebb időszak, amely teszteli ellenállásunkat, egységünket és emberségünket” – mondta.

Az elnök szerint a történelem azt mutatja, hogy az európai projekt akkor kerekedett felül sikeresen a múlt kihívásain, amikor a válaszlépések széleskörű, közös erőfeszítés eredményei voltak. „A jelenlegi válság leküzdése mély nyomot hagy európai tudatunkban, és új értelmet ad az Európai Unió jövőjének. A COVID-19 világjárvány okozta válság megmutatta, hogy mennyire fontos az egység és a szolidaritás szellemében való közös fellépés. E példátlan kihívás során Románia ismét bizonyította, hogy megbízható partner” – fogalmazott üzenetében az államfő. Hozzátette: román orvosok segítséget nyújtottak a járvány elleni küzdelemben Olaszországban és a Moldovai Köztársaságban.

Emlékeztetett: hetven év telt el a Schuman-nyilatkozat óta, amely lefektette az európai egység és együttműködés alapelveit. „Az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása – ezek azok az értékek, amelyek mentén az európai projekt formálódott, és ezek ugyanolyan érvényesek ma is, amikor azért küzdünk, hogy minél több európai polgár életét megmentsük”' – mondta.

Az államfő rámutatott: Románia teljes mértékben integrálódott a nagy európai családba. „A románok az európai értékek iránti valódi ragaszkodással, valamint a demokrácia és a polgári jogok megőrzésének folyamatos támogatásával kivívták Európa tiszteletét. Tavaly Nagyszebenben egy csúcstalálkozóval ünnepeltük az Európa-napot, amelyen az európai vezetők megerősítették az egységes és összetartó Európa iránti elkötelezettségüket, amelyben a tagállamoknak együtt kell működniük a közös kihívásokra adott hatékony válaszok kidolgozásában” – hangoztatta Iohannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X