Ludovic Orban az Európai Bizottsággal fenyegette Magyarországot


-A A+

Bepanaszolja Magyarországot az Európai Bizottságnál a román kormány, ha a magyar hatóságok „diszkrimináló módon” továbbra sem engedik meg a román állampolgárok be- vagy átutazását Magyarország területén – jelentette ki a kedd délutáni kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő elmondta, sok panaszt kapott olyan román állampolgároktól, akik Nyugat-Európába akartak utazni munkavállalás céljából, és eredetiben kérték tőlük a magyar határrendészek a munkaviszonyt igazoló szerződést, a dokumentum hiányban pedig visszafordították őket; olyan esetet is elmesélt, hogy egy férfi a lányát vitte volna vizsgázni külföldi egyetemre, de a magyar hatóságok nem engedték őket át a határon.

Orban kijelentette: a kétoldalú egyezmények ellenére „Magyarország megsérti az európai uniós állampolgárok szabad mozgásához való jogát”, és mindezek a korlátozások „a román állampolgárokat érintik a leghátrányosabban”. Hozzátette: a román fél „teljes nyitottságról tett tanúbizonyságot” a két ország állampolgárainak határon való közlekedésének tekintetében. Azt nem említette, hogy március derekán a román hatóságok elsőként zárták le a magyar–román határon a kisebb átkelőhelyeket a koronavírus-járvány miatt, azzal indokolva a lépést, hogy az állományt a nagyobb határátkelőhelyekhez vezénylik át.

 

A miniszterelnök felszólította Marcel Vela belügyminisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot magyarországi kollégájával. A tárcavezető azt mondta, hogy szerda délután videokonferencián vesz részt az Európai Bizottság biztonságpolitikai biztosával a migráció témájában, és felveti ezt a problémát is. Ludovic Orban kijelentette, hogy ha „Magyarország nem hagy fel a diszkriminálással, értesíteni kell az Európai Bizottságot.”

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: police.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X