Megerősítette az MPP a Néppárttal tervezett fúzió szándékát
Az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozását célzó határozatot „fenntartatja és megerősíti” a Magyar Polgári Párt – döntötte el a szervezet Országos Választmánya, keddi, makfalvi gyűlésén.
Mint ismert, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt januári közös küldöttgyűlése eredetileg korábbi időpontra jelölte ki a pártok egyesülését, ám a járványhelyzet és az elhalasztott önkormányzati választások módosították az ütemtervet.
A fúziós határozat megerősítését az MPP választmánya egyhangúan, ellenszavazat nélkül fogadta el. A két párt elnöksége következő lépésként kezdeményezi a törvényszéki bejegyzést.
A választmányi ülésen a pártok önkormányzati választási szövetségéről Mezei János, az MPP elnöke elmondta, mivel a két szervezetnek ugyanaz a közösség a célcsoportja, csak összefogásban látták értelmét a részvételnek. „Végig tudtuk, amennyiben nem vagyunk egységesek, kijátszanak bennünket és éket vernek közénk” – hangsúlyozta Mezei.
Sorbán Attila Örs ügyvezető elnök úgy vélekedett, soha ekkora „ellenszélben” nem kampányolt az erdélyi magyar jobboldal. „Örvendetes, hogy amit idén elértünk, azt önerőből hoztuk” – összegzett Sorbán.
Az MPP elnöksége beszámolt az RMDSZ-szel folytatott, a parlamenti választásokra szóló együttműködési tárgyalások eddigi fejleményeiről, és felhatalmazást kapott az egyeztetések folytatására.
- 33315 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33317 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33318 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33319 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33320 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33320 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni