Az AUR két törvényhozója is részt vehetett a forradalomelfojtási kísérletben
Felszólította a Temesvár Társaság elnöke a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökét, George Simiont, hogy alakulata határolódjon el két frissen megválasztott törvényhozójától, Francisc Tobától, valamint Nicolae Romantól, akik – állítja a szervezet – részt vettek az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben.
A Temesvár Társaság elnöke, Florian Răzvan-Mihalcea közleményében leszögezi, tiltakoznak az ellen, hogy a két frissen megválasztott törvényhozó részt vegyen a forradalomra való megemlékezésnek szentelt temesvári eseményen.
Hozzáteszi, Temesvárra érkezése előtt George Simionnak az AUR elnökeként és az alakulat jelöltlistájának összeállítójaként mindenképpen el kell határolódnia ettől a két személytől, és haladéktalanul kérnie kellene a parlamentből való lemondásukat. E két személy lemondásának hiányában George Simion nem csatlakozhat a temesvári megemlékezésekhez – nyomatékosítja.
Florian Răzvan-Mihalcea ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Temesvár mindig is elutasította a sovén nacionalizmust.
„Azért győztünk, mert a temesváriak nem hittek a sovén nacionalizmus hívó szavának, azért győztünk, mert itt a nemzetiségek egységesek voltak, azért győztünk, mert elutasítottuk mindazt, amit George Simion pártja képvisel” – fogalmaz a szervezet elnöke, emlékeztetve ugyanakkor a Temesvári Kiáltvány 4. pontjára, amely kimondja, hogy „a nacionalizmusnak nincs helye Romániában”.
George Simion a téma kapcsán úgy nyilatkozott, alakulatának illetékes testületei „komolyan elemzik” a Francisc Tobával kapcsolatos dokumentumokat, miután azzal vádolták meg, hogy részt vett a '89-es forradalom elfojtásában. Hozzátette, ő maga el fog menni Temesvárra, hogy „az igazi forradalmárok” mellett legyen ezekben a napokban.
- 33301 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33303 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33303 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33304 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33306 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33306 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni