Belföld

  • Összezördülhet a miniszterjelöltön Antonescu és Ponta

    Konfliktus körvonalazódik a kormánypártok között az új szállításügyi miniszter személyével kapcsolatban.

  • Dorin Florea polgármesterrel levelezik Brassai Zsombor

    Nyílt leveleket váltott egymással a Vásárhelyi Forgatag kapcsán Brassai Zsombor és Dorin Florea.

  • Frunda megvédi Tőkést a kormányfő ellenében

    A miniszterelnök tanácsadójaként Frunda György nem ért egyet a kormányfővel abban, hogy fosszák meg Tőkést Lászlót a forradalomban játszott szerepéért kapott állami érdemrendtől. A kitüntetés visszavonását pénteken kérte Victor Ponta az államfőtől.

  • Az al-Kaidának toborzott tagokat egy Romániában tanuló tunéziai diák

    Nemkívánatosnak nyilvánított csütörtökön a bukaresti táblabíróság egy Romániában tanuló tunéziai diákot, akit azzal gyanúsít a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy szélsőséges, terrorista nézeteket terjesztett és az al-Kaida terrorszervezetnek toborzott híveket - közölte a Mediafax hírügynökség.

  • Nini Săpunarut jelöli szállításügyi miniszternek a PNL

    Nini Săpunaru képviselőt javasolja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Relu Fenechiu lemondásával megüresedett szállításügyi miniszteri tisztségre. Ezt maga a miniszterjelölt közölte csütörtök este a Mediafax hírügynökséggel.

  • Helyi népszavazásokat kezdeményez az RMDSZ

    Helyi népszavazásokat kezdeményez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai régiókról, a lakossági aláírások gyűjtése várhatóan szeptember első felében kezdődik - mondta csütörtökön az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

  • Fellázadtak a községi polgármesterek Pontáék ellen

    Fellázadt a Victor Ponta vezette szociálliberális (USL) kormány ellen a romániai községek szövetsége (ACOR), amelyben 2800, többségében az USL színeiben megválasztott polgármester vesz részt - közölte csütörtökön a Gândul.

  • Szili: a nemzeti együvé tartozást nem forintosítanám

    Nemzetpolitikai kérdéseket vitattak meg szerdán délután Kolozsváron, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén, ahol Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője Szili Katalin parlamenti képviselőat, a Nemzeti Összetartozás Bizottság Autonómia Albizottságának elnökét fogadta. Párbeszéd nem csak az asztalnál ülő felek, hanem a vendég és a résztvevők között is zajlott.

  • A kormányfő nem válaszol Traian Băsescu telefonhívásaira

    „A miniszterelnök nem válaszol a telefonhívásaimra” – panaszkodott szerdán Traian Băsescu. Az államfő egy mezőgazdasági kutatásoknak szentelt rendezvényen vett részt Funduleán, Călăraşi megyében, ahol arról kérdezték, szokott-e tárgyalmi Victor Pontával a román mezőgazdaság problémáiról.

  • Prefektusi panasz: lemaradtak az erdélyi románok Románia címeréről

    Átiratban kérte kedden a Fehér megyei prefektus a kormánytól, hogy az erdélyi románok is szimbóluma is kerüljön be Románia címerébe – közölte az Agerpres.

  • Újabb részleteket tudtunk meg Ráduly „szekusügyéről”

    Ráduly Róbert mellett egy további személy ellen is bűnvádi feljelentést tett a rendőrségen a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az az alkalmazottja, aki azt állítja, hogy Csíkszereda polgármestere megverte a városnapokon – tudta meg a maszol.ro kedden Sorin Colceriutól.

  • Csép Éva Andrea a Nők Szervezetének Maros megyei elnöke

    Több mint 70 hölgy jelenlétében tartotta hétfő délután alakuló küldöttgyűlését a Nők Szervezetének Maros megyei fiókja. Brassai Zsombor megyei elnök és Nagy Emese, az országos kezdeményező bizottság tagja köszöntötte a 18 kerületet képviselő hölgyeket.

  • A háromszéki MPP támogatja a helyi népszavazásokat

    Az MPP Kovászna megyei szervezete támogatni fogja az RMDSZ-t a régiósítás ügyében kiírandó helyi népszavazások megszervezésében – jelentette ki Kulcsár Terza József, a szervezet elnöke, rámutatva, hogy „a nép akarata törvény, és nem lehet figyelmen kívül hagyni”, ezért üdvözlendő az RMDSZ kezdeményezése.

  • A magyarellenességről tartott előadást Sepsibesenyőn Kelemen Hunor

    Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök, ahol kijelentette: az erdélyi magyarságnak mérlegelnie kell, nagyokat akar-e mondani inkább, vagy cselekedne, és így valóban előbbre vinné a közösség érdekeit.

  • Tőkést Lászlót kiábrándították Traian Băsescu kijelentései

    Kiábrándították Tőkés Lászlót az államfő Magyarország elleni támadásai. Erről az európai parlamenti képviselő Kolozsváron beszélt a Mediafax hírügynökségnek, a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója előtt.

  • Vincze Loránt: elfogadhatatlanok a vásárhelyi magyarokat ért jogsérelmek

    Elfogadhatatlannak tartja Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, hogy Marosvásárhelyen a magyarokat egyre több jogsérelem éri az utóbbi időben.  

  • Csúszópénz elfogadásával gyanúsítják Ovidiu Silaghi miniszterjelöltet

    Bűnvádi eljárás engedélyezését kérte hétfőn a képviselőháztól a korrupcióellenes ügyészség (DNA) legfőbb ügyésze Ovidiu Silaghi képviselő, volt szállításügyi miniszter, a tisztség jelenlegi várományosa ellen.

  • Szorongatják Dorin Floreát a Forgatag ügyében

    A Marosvásárhelyért Egyesület vezetői folyamatosan tárgyalnak a polgármesteri hivatallal annak érdekében, hogy a hónap végére tervezett Vásárhelyi Forgatag mégis a városban kapjon helyet, és ne kelljen kivinni a szabadtéri rendezvényeit a Maros-partra.

  • Kovács: butaság elvenni Tőkés kitüntetését

    Butaságnak tartja az RMDSZ főtitkára, hogy az elnöki hivatal megfossza Tőkés Lászlót a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapott legmagasabb román állami kitüntetésétől. "Mindannyiunknak meg kell köszönnünk neki, amit 1989-ben tett" – mondta a maszol.ro-nak Kovács Péter.

  • Ponta is visszavonná Tőkés állami kitüntetését

    A miniszterelnök hétfőn arról készül tájékoztatni az államfőt, hogy szívesen ellenjegyezné a Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról szóló elnöki rendeletet. Az európai parlamenti képviselő 2009-ben kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát