A Șova-ügy hatása: az alkotmányhoz igazította házszabályát a szenátus


-A A+

Ha holnap szavazna a szenátus Dan Șova volt miniszter ügyészségi letartóztatási kérelméről, akkor bizonyára fogdába kerülne a politikus, ugyanis a felsőház kedden az alkotmányhoz igazította a házszabálya vonatkozó cikkelyét.

Mint ismert, egy héttel ezelőtt nem gyűlt össze a szükséges számú a szociáldemokrata politikus vizsgálati fogságba helyezésének engedélyeztetéséhez. Azért nem, mert az akkor érvényben lévő házszabály-cikkely szerint az ügyészség letartóztatási kérelméről minősített többséggel döntött a felsőház.

Kiderült azonban, hogy egy hét évvel ezelőtti alkotmánybíróság már egy 2008-as határozatban megállapította: a 173. cikkely előírása alkotmányellenes; a honatyák letartóztatásának jóváhagyásáról egyszerű többséggel kell döntenie a parlamentnek.

Erre egyébként korábban a korrupcióellenes ügyészség vezetője is felhívta a Legfelső Bíró Tanács figyelmét, illetve ebben az ügyben Klaus Johannis államfő is az alkotmánybírósághoz fordult. Lapunknak egy RMDSZ-es szenátor is is elismerte, hogy a felsőház mulasztott.

A házszabály keddi szenátusi módosítása után felmerült, hogy ismételjék meg a szavazást Dan Șova ügyében, ám ezt az ülésvezető elutasította.








EZT OLVASTA MÁR?

X