Geréd Imre: fontos, hogy a fiatalok részt vegyenek a politikai életben


-A A+

A 6. Kolozsvári Magyar Napokon az Ifjúsági Pavilon szombati, augusztus 22-i programján Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke és Eckstein-Kovács Péter, az szövetség volt szenátora beszélgetett. 

Az előadáson kiderült, hogyan került a politikai életbe a két meghívott, emellett szó esett a fiatalok és a politika kapcsolatáról, valamint a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről is. 

A kötetlen beszélgetés célja az volt, hogy egy eddig ritkán látott szemszögből mutassa be a helyi politikai élet két szereplőjét. Geréd Imre elmondta, nem született politikusnak, az ifjúsági szervezeteknek köszönhetően lépett be a politikába: a Kolozs Megyei Magyar Diáktanácsban, a Kolozsvári Magyar Diákszövetségben és a MIÉRT-ben is szerzett tapasztalatokat, mielőtt önkormányzati képviselő lett. Eckstein-Kovács Péter rámutatott, a felesége nagybőgőjét cipelte, amikor megkérdezték, hogy szeretne-e képviselő lenni, ő pedig rövid gondolkodás után belevágott.

„Fontos, hogy a fiatalok részt vegyenek a politikai életben. Ez nagy kihívás, de így adott esetben saját képünkre formálhatjuk a politikát, ezáltal pedig jobbá tehetjük környezetünket és a környezetünkben élő emberek életét” – mondta az előadás kezdetén Geréd Imre. Eckstein-Kovács Péter is arra biztatta a jelenlevő fiatalokat, hogy bátran ismerkedjenek meg a politikával: „a politika érdekes, ahol rengeteg hasznos tapasztalatot szereztem, ugyanakkor felelősségteljes tevékenység is.”

„Nekünk, magyar képviselőknek a magyarságot érintő ügyek a legfontosabbak, Kolozsváron ezek jelenleg az ifjúsági-, civilszervezetek, illetve az egyházak helyzete. Az Ifjúsági Főváros titulus nagy lökést adott. 2012-ben a helyi önkormányzat ifjúsági és civil alapra 2,5 millió lejt biztosított, idén ez az összeg 10,5 millió lejre nőtt. Az elmúlt három évben pedig elértük, hogy a pénz 20 százalékát magyar szervezetek kapják” – vélekedett az ifjúságért felelős ügyvezető alelnök.

Többnyelvű városnévtáblák?

A kolozsvári többnyelvű városnévtáblákkal kapcsolatosan Geréd Imre elmondta: pozitív dolog, hogy az ügy megmozgatta a helyi társadalmat, ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsváron van egy erőteljes civil kohézió. Azonban a román fél részéről egyelőre nincs politikai akarat, viszont a kezdeményezésnek van pozitív hozadéka, hiszen a műemlékekre kikerültek az ötnyelvű táblák. 

Eckstein-Kovács Péter visszaemlékezett, hogy volt olyan népszámlálás, amikor a helyi magyarság meghaladta a 20 százalékot, de ez Funar polgármestersége alatt történt, aki nem tartotta be a törvényt. „Egy törvényes hiba is jelen van, hiszen a rendelet nincs egyértelműen leszabályozva, ehhez még hozzájön, hogy egy olyan ügyről van szó, amiben nagyon nehéz eredményeket elérni” – mondta a volt szenátor.

A beszélgetésre a Köz/Élet/Tér előadássorozat keretén belül került sor, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Pro Iuventute Egyesület szervezésében.








EZT OLVASTA MÁR?

X