Önkormányzati vezetőket választ az ország, este kilencig várják a szavazókat (PERCRŐL-PERCRE)


-A A+

Megnyíltak vasárnap reggel hétkor a szavazókörzetek: összesen 3200 település és 41 megye élére választunk önkormányzati vezetőket. Eddig alacsonyabb a részvétel, mint négy évvel ezelőtt, 14 óráig a választók kereken egynegyede szavazott. A jelenlétet valós időben itt követheti. A nap eseményeiről folyamatosan tudósítunk.

Fontosabb információk:

  • A szavazókörzetek reggel 7 és 21 óra között tartanak nyitva. A polgárok csak az állandó vagy legalább másfél hónapja bejelentett ideiglenes lakhely szerint szavazókörzetben adhatják le voksukat.
  • A polgármestert, a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait választjuk meg, ezért a polgárok mindenütt három szavazólapot kapnak, a bukarestiek ötöt.
  • Újdonság, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelik a választópolgár személyazonossági iratát, így szűrik ki a kétszeres vagy többes szavazásokat.
  • A központi választási bizottság (BEC) éjfélre ígér 80 százalékos feldolgozottságú részeredményeket.
  • Maros megyében botrány árnyékolja be a vasárnapi nap eseményeit
12:21
Már nem Székelyföldön a legkisebb a szavazási hajlandóság

Vasárnap 12 óráig a választók 16,53 százaléka adta le a szavazatát a BEC adatai szerint.A székelyföldi megyék már nem sereghajtók a részvételt illetően.

A legtöbben Teleorman (23,78 százalék), Giurgiu (22,19) és Olt (22,37), a legkevesebben Temes (11,2), Kolozs (12,1) és Arad(12,9) megyében mentek el szavazni. Bukarestben 12 órakor 10 százalék alatti volt a részvétel.

A részvétel valós idejű változását a nap folyamán itt követheti.

12:16
Arros Orsolya a szemléletváltásra szavazott

„A változásra szavaztam, arra, hogy újra lendületbe jöjjön a város” – nyilatkozta Arros Orsolya, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.

Az urnáktól távozóban azt mondta: a stagnálás helyett a fejlődésre, a szemléletváltásra voksolt. "Arra szavaztam, hogy ez a város visszanyerje régi szerepét, ismét húzóerő legyen Udvarhelyszéken, meghatározó szerepe legyen Székelyföldön. A régi kifogások helyett az új megoldásokat választottam, és arra biztatom az udvarhelyieket, hogy szavazzanak ők is a változásra, a fejlődésre” – jelentette ki.

12:13
A nyerő csapatra szavazott Vákár István

"Az a nyerő csapat a szememben, amelyik 25 éve nem cserélte le sem a nevét, sem a céljait, az, amelyik a magyarságot szolgálja, amelyik engem is felnevelt" – fogalmazott Vákár István, Kolozs megye tanácsának korábbi elnöke, az RMDSZ tanácselnök-jelöltje vasárnap.

Mint elmondta, bízik a jó eredményben, mert jó mandátum van mögöttük, megmutatták, hogy az emberekért dolgoznak, ez pedig érződik a megyében. "Szeretném, hogy éjjelre, amikor már tudunk részeredményeket, lesz okunk örömre" – jelentette ki.

12:03

Azt szeretnénk, hogy Arad egy egészséges és mindenki számára élhető város legyen, úgy szavaztam, hogy ezek meg is valósulhassanak – közölte Bognár Levente aradi polgármesterjelölt.

11:34

Az Arad megyei magyar közösség jövőjéről döntünk a mai szavazáson – jelentette ki Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei tanácsosi listájának vezetője, aki a lakhelye szerinti illetékes szavazókörben, Kisiratoson adta le voksát vasárnap reggel nyolc órakor.

11:27
„Alfréd vagyok, a lelkiismereted”

Vasárnap az RMDSZ a fiatalokat szavazásra buzdító videót posztolt a Facebook-oldalán: 

11:17
Urnazárás előtt elfogyhatnak a szavazólapok Marosvásárhelyen

Információink szerint Marosásárhelyen a 31-es szavazókörzet nincs elegendő szavazócédula, így aki túl későn kap észbe, már nem tud élni a szavazati jogával.

Mint korábban megírtuk, a prefektúra hibájából a szükségesnél 60 ezerrel kevesebbszavazólapot nyomtattak Maros megyében. Soós Zoltán kampánystábjától megtudtuk: jelenleg több ezer szavazócédulát a prefektúrán őriznek.

11:13

Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván arra az erős érdekképviseletre szavazott, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára is egy dolgot jelent: biztonságot és a közösség szolgálatát. Ezt nyilatkozta szavazata leadása után.

11:11

"Az új csapatra szavaztam, a magyar összefogásra szavaztam, a Bihar megyei magyar válogatottra, és arra a lehetőségre, és arra az esélyre, hogy a Bihar megyei magyar közösség a következő négy évben ott legyen megfelelő súllyal és megfelelő lehetőségekkel a Bihar megyei tanács vezetőségében.” – mondta voksolás után Pásztor Sándor.

11:06
Gyanús eset Szatmárnémetiben

Gyanús esetet észleltek Szatmárnémetiben, a 46-os szatmárzsadányi szavazókörzetben: nem működik a választók személyi igazolványát beolvasó rendszer  – jelenti tudósítónk. Ennek okát eddig nem tudták megállapítani, de jelenleg fennáll annak a lehetősége, hogy egy-egy személy kétszer is szavazzon. FRISSÍTÉS: Megoldódtak a tehcnikai gondok a szavazókörzetben.

10:56

„Ma van az a nap, amikor fel kell mutatnunk a közösségünk erejét, amikor arról döntünk, hogy ki és kik vezessék a következő négy évben ezt a várost, de arról is ma határozunk, hogy mekkora súlya lesz az önkormányzatban a magyar érdekképviseletnek” – jelentette ki voksa leadásakor Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje.

10:58
Alacsonyabb a részvétel, mint négy évvel ezelőtt

Országosan 7,93 százalékos volt a részvétel reggel 10-kor a BEC adatai szerint. Négy évvel ezelőtt eddig az időpontig 8,99 százalék adta le a szavazatát.

A legtöbben Teleorman (13,3 százalék), Giurgiu (12,29) és Olt (12,06), a legkevesebben Kolozs (5,94), Temes (5,84) és Hargita (5,59) megyében mentek el szavazni. Vidéken 10,37 százalék, városon 6,13 százalék szavazott. 

10:35

Szatmár megyében reggel 8 óráig a szavazásra jogosultak két százaléka, vagyis pontosan 6 989 személy járult az urnák elé. A megyeszékhelyen a legutóbbi adatok szerint 1 898-an voskoltak. Kereskényi Gábor szerint Szatmárnémetit ki kell mozdítani végre a holtpontból.

10:38

Az RMDSZ polgármesterjelöltje, Ráduly Róbert Kálmán az elsők között adta le szavazatát Csíkszeredában. A volt városvezető a  Liviu Rebreanu Általános Iskolában délelőtt fél tízkor voksolt. A Maszolnak is nyilatkozott.

10:20

A Maros megyei prefektúra nem a megyei választási iroda, hanem az országos választói névjegyzék adatai alapján rendelte meg a vasárnapi választások lebonyolításához szükséges szavazólapokat, ezért nyomtattatott kevesebbet a szükségesnél. Hiába ígérte Lucian Goga prefektus a Maszolnak a hiányzó cédulák pótlását vasárnap reggelig, a helyzet még nem oldódott meg.












EZT OLVASTA MÁR?

X