Iliescu után Petre Romant is emberiesség elleni bűntettekkel vádolják


-A A+

Egy nappal Ion Iliescu volt államfő után Petre Romant, a rendszerváltás utáni első miniszterelnököt is beidézték a Főügyészségre kedden reggel a katonai ügyészek abból a célból, hogy tudomására hozzák: emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Múlt héten a katonai ügyészek több gyanúsítottak kihallgattak ugyanezen ügy kapcsán: Gelu Voican Voiculescut, Miron Cozmát és Adrian Sârbut, valamint tanúként többek közt Andrei Pleşu írót is. A „Bányászjárás” nevet viselő ügyiratcsomóban bűnügyi eljárás folyik többek közt Ion Iliescu volt államfő, Petre Román volt miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt elnöke, Nicolae Dumitru, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) első alelnöke, Mugurel Cristian Florescu tartalékos tábornok, Románia főügyészének helyettese és a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának vezetője ellen. 

A katonai ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. 







EZT OLVASTA MÁR?

X