Bejutott a Bocuse d'Or világdöntőjébe a kézdivásárhelyi sztárséf
FRISSÍTVE - Magyarország a kilencedik helyezést érte el pénteken Tallinban a világ legrangosabb gasztronómiai versenyén, a Bocuse d’Or európai válogatóján, így részt vehet a világdöntőn. A magyar csapat erőssége a kézdivásárhelyi Veres István volt.
A székelyföldi szakács, aki a Michelin-csillagos budapesti Bábel étterem séfje is volt, idén februárban megnyerte a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét. Az észtországi európai válogatón segítőjével, Molnár Bencével, a 2016-os Bocuse-győztes Széll Tamással és Volenter Istvánnal, a csapat coach-ával vett részt.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia közlése szerint a tallini versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épült. A koronavírus-járványra való tekintettel négy csapat is visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a felkészülést. Így 16 csapat közül tíz – köztük a magyar – jutott tovább a lyoni döntőre.
A Bocuse versenyén számít, hogyan tudják a csapatok belevinni a nemzeti jelleget az ízekbe és a díszítésbe, ugyanis a zsűri ezt is pontozza. Döntő az eredményben emellett az étel kinézete, íze, de külön pont jár a díszítésért és a szószért is.
Veres István puliszkát is főzött a versenyen
„Óriási eredmény, hogy ott vagyunk a legjobb tízben ebben a skandinávok által uralt mezőnyben, és kijutottunk a világdöntőre” – nyilatkozta a Maszolnak péntek este Veres István, akit a gálavacsorán értünk utol. Arra a kérdésünkre, hogy karrierje szempontjából mit tart értékesebb eredménynek, a Bábel étterem Michelin-csillagát vagy a legrangosabb gasztronómiai verseny világdöntőjében való szereplést, a kézdivásárhelyi séf kijelentette: mindkét teljesítmény elérése az álma volt korábban.
„Nem dicsekedni akarok, de keveseknek adatik meg, hogy a Michelin-csillag és a Bocuse d’Or világdöntője is meglegyen. Korábban azt mondtam magamnak: ha ezt a két eredményt elérem, akkor tartok valahol ebben a szakmában” – nyilatkozta Veres István.
A séf egyébként puliszkát is főzött köretként a pénteki versenyen. „Én mindig a gyerekkoromból táplálkozom. Székelyföldön nőttem fel, és a puliszka volt az egyik kedvencem. Természetesen nem olyan puliszkát készítettem ma Tallinban, mint amilyet a nagyszüleink kevertek annak idején” – mondta a kézdivásárhelyi séf, akivel hamarosan egy interjút is olvashatnak a Maszolon.
- 33045 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33047 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33048 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33049 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33050 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33051 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni