Magam mögött hagytam Zara városát, továbbra is keletnek tartok. Az idő egyre ősziesebb, ma reggel sűrű köd ülte meg a tájat. Hajnalban kifejezetten hűvös volt, ma például 3 fok, de az elkövetkező napokra mínuszokat is jósol a meteorológia.

Szerencsére Törökországban a szállás is olcsó, 70-75 lírás, 11 eurós szállodát könnyen találni, de szerencsés esetben már 45 líráért lehet szobát bérelni.

Az utóbbi hetekben sokan kérdezték, mit eszek, milyen a török konyha? Egyik helyi ismerősöm, Kerem, azt mondja, más népek azért esznek, hogy éljenek, a törökök azért élnek, hogy ehessenek. Van ebben a mondásban egy kis költői túlzás, de arra rávilágít, hogy a közös étkezés fontos szerepet játszik a törökök életében.

Odahaza a shaormán és a kebabon kívül alig ismerünk más török ételt, pedig a konyhájuk igazán gazdag és változatos, nekem pedig olyan szerencsém volt, hogy nem csak az éttermi menüvel találkoztam, nyolc napon át ugyanis egy török nagymama házi kosztján éltem.

A leveseik közül nekem a joghurtos lencseleves és a rizsleves a kedvencem, ez utóbbi erősen fűszeres. A kebabhoz leginkább marhahúst használnak, de a messze földön híres yozgati kebabot juhhúsból készítik. Otthon csak rendkívüli körülmények között vagyok hajlandó birkát enni, de el kell ismernem, hogy a yogzati kebab nagyon finom, a juhhúsnak karakteres, kellemes íze van. Az Erdélyben használt ízetlen pita helyett itt annál vastagabb, ízesebb, gyakran olajba mártott kovásztalan kenyérrel szolgálják fel a húst.

A török konyha másik remeke a köfte nevű húspogácsa, amit roston sült zöldségekkel, rizzsel, különféle szószokkal tálalnak. Van lecsójuk is, illetve egy pazar, számomra megjegyezhetetlen nevű egytálétel, aminek húskockák és zöldségek a hozzávalói, melyeket egy kerámia tálban főznek össze.

A török pizzaként is emlegetett, pide nevű pékárúba szintén beleszerettem. Ennek tésztája valóban hasonlít a pizzáéhoz, az alakja azonban általában hosszúkás, bár van kerek alakú is. A feltét roppant változatos, lehet sajt, túró, húsos zöldség, de bármi más is, főleg, hogy egyes sütődékben személyre szabott pidét is készítenek, az ügyfél által hozott feltéttel. Az ellenben alapszabály, hogy fafűtéses kemencében készítik, a tésztát a vásárlók szeme láttára gyúrják, nyújtják.

Török barátom, Ahmet szerint a mi gulyásunk is török eredetű, kaszárnyákban, hadjáratok idején főzték, innen a neve is, ku-lás, ami törökül katonák eledele. Nem tudom, tényleg így van-e, mivel a török konyhában jelenleg nincs gulyás jellegű étel, igaz, a hadsereg kondérjaiba egyelőre nem volt alkalmam bekukkantani. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)