RO-Wine fesztivál: tíz erdélyi bor került be az ötcsillagos elitbe


-A A+

Tíz erdélyi pincészet került be az ágazat krémjét és csúcstermékeit bemutató hazai kiadvány idei kiadásába, és szintén tíz erdélyi bor kapta meg a legmagasabb minőségi kategóriát jelentő 5-ös pontszámot.

Húsz pincészet, valamint jó néhány forgalmazó részvételével, az elmúlt hétvégén a sétatéri Chios vendéglőben tartották meg a Kolozsváron első alkalommal megrendezett RoWine borfesztivált. A rendezvényen a termelők meghívásos alapon vehettek rész, mindegyikük maximum öt bort mutathatott be.

A RO-Wine színvonala messze felülmúlta a szeptember első napjaiban a Sétatéren, szabad ég alatt megrendezett borfesztiválét, igaz, ez nem is volt túl nagy kihívás. A RO-Wine keretében mutatták be a kétévente megjelenő, A román borok könyve című kétnyelvű borkatalógust idei kiadását.

A nemzetközi viszonylatban legelismertebb romániai borszakértőnek számító, nagybányai származású Marinela Vasilica Ardelean által összeállított igényes kiadványban egy sor erdélyi pincészet is szerepel. A szerző a végigkóstolt borokat 1-től 5-ig terjedő skálán pontozta, a legjobb minősítést az 5-ös pontszám jelenti. A katalógusba kizárólag minimum 3-as minősítéssel rendelkező borok kerültek be, s ezen szempont alapján hívták meg a pincészeteket a fesztiválra is.

Az idei katalógusban tíz erdélyi bortermelő szerepel: a tordai La Salina, a csombordi Domeniile Boieru, a Zsidve kft., mikefalvi Villa Vinea, a maroslekencei Liliac, a rékási Petro Vaselo, a szintén rékási Cramele Recaș, a ménesi Wein Princess, a kémeri Fort Silvam és a kárásztelki Winum Partium.

A legjobb minősítést kiérdemlő bort négy pincészetnek sikerült előállítania. A Domeniile Boierului borászat termékei közül a Mentor nevű, sauvignon blanc és tramini házasításával készített küvé kapott 5 pontot. A Liliactól a kései szüretelésű szőlőből készült, 2016-os Icewine, a Cramele Recaștól pedig a 2015-ös Cuvee Überland érdemelt ötöst.

A ménesi Balla Géza ménesi pincészetéből három bor is megkapta a legmagasabb minősítést: a 2015-ös, feketeleánykából és cabernet frankból készített Stonewine, a 2017-es Stonewine Cabernet Franc, valamint a 2016-os, magyarádi mustosból készült Clarus. Egyetlen erdélyi borászatnak, a rékási Petro Vaselónak van a kiadványban négy 5-ös minősítésű bora: a 2015-ös Redis Rose, a 2016-os Roșu de Petro Vaselo, a 2017-es Maletine és a 2015-ös Ovaș.

A legnagyobb borászatok közül kettő erdélyi

Románia a világ 13-ik legnagyobb bortermelője, a hazai pincészetekből tavaly 4,26 millió hektoliter bor került a piacra, idén valószínűleg valamivel kevesebb. A legnagyobb borászatok a Jidvei, a Cotnari és a Cramele Recaș, közülük kettő erdélyi. A hazai termelésnek csupán 5 százaléka kerül exportra.

Az egy főre eső fogyasztás tekintetében világszinten a tizedik helyen állunk, évi 20,5 literrel. A legnagyobb borivók a portugálok, a franciák és az olaszok 45, 40 és 38 literrel. Marinela Vasilica Ardelean elmondása szerint a hazai fogyasztásnak kb. a felét a házibor teszi ki, az általában palackonként 25 lejnél drágább, minőségi, prémium borok piaci részesedése pedig alig 5 százalék.








EZT OLVASTA MÁR?

X