Szállításügyi miniszter: határidő előtt elkészülhet a Lugos–Déva autópályaszakasz


-A A+

Akár határidő előtt elkészülhet a Lugos–Déva autópályaszakasz Răzvan Cuc szállításügyi miniszter szerint, aki egy be nem jelentett látogatást tett Temes megyében az építkezésén.

„Kellemesen meglepődtem” – írta Facebook-bejegyzésben a tárcavezető, aki szerint a munkálatok időben elkészülnek. A miniszter kifejtette, ígéretéhez híven tett egy be nem jelentett látogatást a Lugos–Déva sztráda 3. és 4. szakaszának építkezésén.

„Bár a meteorológiai körülmények nem éppen a legmegfelelőbbek az építkezési munkálatokhoz, kellemesen meglepett a kivitelező hozzáállása. A vállalkozók megértették üzenetemet, és emiatt úgy gondolom, a munkálatok határidőre, de lehet, hogy még hamarabb elkészülnek. Amikor akarnak, a vállalkozók hatékonyan és a minőségi követelményeknek megfelelően tudnak dolgozni!” – írta Cuc.

A szállítási tárca vezetője március közepén jelentette be, hogy a jövőben nem fogja előzetesen bejelenteni, mikor melyik épülő sztrádát készül meglátogatni, csak a sajtót fogja értesíteni másfél-két órával a helyszínre érkezése előtt. Így majd reális képet kap a munkavégzés valós menetéről, tette hozzá a miniszter. A közeljövőben gyakrabban fog ehhez hasonló látogatásokat tenni az autópályák építkezési telepein – mondta, hozzátéve, hogy zéró toleranciát fog tanúsítani azokkal a kivitelezőkkel szemben, akik nem tartják magukat a szerződésben leszögezett ütemtervhez.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X