Háromszéken díjazzák az év fiatal vállalkozóját
A járványhelyzet miatt idén virtuális térben szervezik meg azt a hagyományos gálaestet, amelyen a Junior Business Club és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Év fiatal vállalkozóját díjazza, akinek munkássága példaértékű a térség gazdasági növekedésében.
A 11. alkalommal meghirdetett esemény célja ráirányítani a figyelmet a példamutató fiatal vállalkozókra, és a követendő példák bemutatásával bátorítják, ösztönzik a háromszéki fiatalokat, hogy merjenek vállalkozni, mondta el portálunknak Karácsony Zsolt.
A Junior Business Club elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy még december 15-ig, keddig várják azon 35 év alatti cégtulajdonosok vagy egyéni vállalkozók jelentkezését, akiknek cége a 2019-es évet nyereséggel zárta. Azok a fiatal vállalkozók, akik az elmúlt öt éven belül örököltek vagy részvényesek, tulajdonosok lettek több mint öt éve működő vállalkozásnak, nem jelentkezhetnek a fiatal vállalkozói díjra.
Karácsony Zsolt szerint ajánlásokat is elfogadnak a díjazásra, ezért felkérik mindazokat, akik ismernek olyan fiatal háromszéki vállalkozót, akinek jó eredményei vannak az üzleti életben, ajánlják, hogy lehessen az Év Fiatal Vállalkozója.
A díjra a ccicov@ccicov.com vagy a juniorbusinessclub@yahoo.com címeken várják az érintettek jelentkezését, majd december 17-én, csütörtökön este 6 órától a Junior Business Club hivatalos Facebook-oldalán közvetítik a díjazást.
(Címlapkép: Facebook)
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni