Kalácsból is kevesebb fogy idén
A gyártók kétszámjegyű forgalomcsökkenéssel kalkulálnak, de bíznak benne, hogy az eladások sokkal jobban alakulnak majd, mint húsvétkor.
A szakma arra számít, hogy 10 százalékkal kevesebb kalácsot vásárol a lakosság idén, mint 2019-ben. „Tavaly körülbelül 7,5 millió kalácsot adtunk el. Idén, a járvány miatt az emberek kevesebbet járnak ki a házból, ritkábban találkoznak a barátaikkal, ezért az eladások hozzávetőleg 10 százalékos csökkenésére számítunk” – nyilatkozta Aurel Popescu, a malom- és sütőipari munkáltatók érdekvédelmi szervezetének, a Rompannak az elnöke. Az üzletember hozzátette, a karácsonyi forgalom sokkal kedvezőbbnek ígérkezik, mint a húsvéti, amikor a kereslet 30-40 százalékkal maradt el a várttól.
A kalács és más, jellemzően karácsonyi sütőipari termékek ára átlagban 10 százalékkal nőtt a tavalyi szezonhoz képest, de a szórás nagy, sok gyártó nem emelt árat, míg mások 10 százalékot lényegesen meghaladó mértékben drágítottak. Aurel Popescu szerint 2020 az ágazat egyik legrosszabb éve volt a rendszerváltás óta: a kereslet csökkent, a termelés is, a költségek ellenben nőttek. Ez utóbbi főleg annak a számlájára írható, hogy pár hónap leforgása alatt a liszt nagykereskedelmi ára 35 százalékkal nőtt.
A malom- és sütőiparban kb. 4 500 cég működik. A Rompan az első hazai munkáltatói érdekvédelmi szervezet volt, 1990-ben jött létre. Jelenleg 300-nál több céget tömörít, többségükben nagyvállalatokat.
(Nyitókép: oetker.ro)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni