Tavaly decemberben 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten - közölte szerdán az országos statisztikai intézet.
Január 31-éről kitolják április 15-ére a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét - közölte szerdán Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A német tulajdonos ezentúl importcukrot forgalmaz majd Romániában.
Lehetséges, hogy összevonjuk a 200-as és a 600-as nyilatkozatot - nyilatkozta hétfőn Eugen Teodorovici kijelölt pénzügyminiszter.
Aláírták a Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti megyei út korszerűsítésére vonatkozó finanszírozási szerződést hétfőn, a Maros Megyei Tanács épületében.
Attól, hogy kolozsvári étkezdében vagy sörözőben ül az ember, még érezheti úgy, mintha Mucsán volna.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) 2018-ban 150 millió lejből, illetve 133 millió lej kötelezettségvállalási előirányzatból gazdálkodhat, ez 27,8 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
Tavaly a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 2,88 százalék volt a román államháztartási hiány – közölte az MTI a pénzügyminisztérium pénteki nyilatkozatára hivatkozva.
A hét év leforgása alatt megpályázható, fejlesztésre fordítható EU-s pénzek 4,43 százalékát sikerült csak lehívnunk négy év alatt.
Nagyváradon járt csütörtökön Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója, aki a Bihar megyei önkormányzat vezetőjével és vállalkozókkal is találkozott.
Mintegy 25 millió euróra büntetett tavaly a Versenyhivatal kartellezések, illetve olyan licitek miatt, amelyekről kiderült, hogy a résztvevő cégek háttéregyezményeket kötöttek annak érdekében, hogy megnyerjenek bizonyos kiírásokat, számolt be Bogdan Chirițoiu
A sepsiszentgyörgyiek online felmérés keretében dönthetik el, hogy az önkormányzat milyen befektetésekkel foglalkozzon idén, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón Antal Árpád.
Miután uniós forrásból három esztendeje átépítették és rendbe tették a nagyváradi Kálvária-dombot, tervezési és kivitelezési hibák sorozata miatt fölcsuszamlás következett be, amely tönkretette az egész beruházást.
Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.
Az Európai Unió tagországainak szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma 2017-ben tovább nőtt, meghaladta a 3,2 milliárdot, ami 5,1 százalékos emelkedés 2016-hoz képest.
Bezárt a nagyváradi várban a R&R Könyvszalon. Mindezt a tulajdonosok jelentették be hivatalos Facebook-csatornájukon. Mint írják, „véget ért egy álom”, annak ellenére, hogy mindent megtettek a helyiség működtetése érdekében.