Nem tárgyalják újra a 102 illeték eltörlését


-A A+

Elutasította kedden a szenátus plénuma Klaus Johannis államfőnek a 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény újratárgyalására vonatkozó javaslatát, és a kihirdetésre küldött formájában fogadta el a jogszabályt.

A költségvetési bizottság jelentését, amely a törvény kihirdetésre előkészített változatát javasolta elfogadásra, 82 szavazattal fogadta el a plénum, 32-en szavaztak ellene, tartózkodás nem volt.

Az újratárgyalás mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) honatyái voksoltak. Dorin Bădulescu, a PMP szenátusi frakcióvezetője azzal indokolta csoportja döntését, hogy a törvény a rádió- és tévéilleték eltörlését is előírja, márpedig nem tisztázott, milyen forrásból és milyen módon fogják biztosítani a közszolgálati rádió és televízió finanszírozását.

A 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvény újratárgyalására vonatkozó államfői kérést a plenáris ülést megelőzően negatívan véleményezte a szenátus költségvetési bizottsága. A szakbizottsági gyűlésen jelen levő nyolc szenátor közül heten az újratárgyalásra vonatkozó államfői kérés elutasítására voksoltak, a nemzeti liberális párti Florin Cîţu szakbizottsági alelnök pedig a kérés elfogadására szavazott.

A bizottság elnöki tisztségét betöltő szociáldemokrata Viorel Arcaş úgy érvelt: a 102 illeték, többek közt a rádió- és tévéilleték eltörléséről még az előző parlament mandátuma idején született döntés, és akkor az intézkedést lehetővé tevő anyagi forrásokat is megjelölték. Ezért most visszautasítják az újratárgyalásra vonatkozó kérést, a törvénytervezetet pedig a kihirdetésre előkészített formájában fogadják el.

Florin Cîţu azzal indokolta az újratárgyalási kérés elutasításáról szóló jelentés ellen adott voksát, hogy nem egyértelmű, milyen finanszírozási alternatíva váltja a rádió- és tévéilletéket, sem az ezek törlése nyomán felmerülő költségek. A liberális honatya szerint az lett volna a legjobb, ha a rádió- és tévéilleték kérdését leválasztották volna a többi 101 illeték felszámolására vonatkozó javaslatról, és külön tárgyalták volna.

A szenátus költségvetési bizottságának keddi ülésén a liberálisok közül egyedül Florin Cîţu vett részt. A PSD szenátoraival egyetértésben Nicoleta Ramona Dinu USR-s és Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor is az újratárgyalásra vonatkozó kérés elutasítása mellett tette le voksát. Az államfő kérését a szenátus kulturális bizottsága is negatívan véleményezte. 








EZT OLVASTA MÁR?

X