Az embereket a szabadságuktól megfosztó, kiéheztető, megalázó, minden jogot korlátozó Ceausescu-rendszer őrültségekben sem szűkölködött. Emlékeztetünk néhányra.

Ott volt mindjárt az az értelmetlen intézkedés, amely hétvégeken a gépkocsik rendszámához kötötte a személyi tulajdonú autók forgalmát. Ezek szerint egyik vasárnap a páros, a következő vasárnap a páratlan rendszámú autók közlekedhettek. Az államvezetés ezt a krónikus benzinhiánnyal indokolta, amely viszont csakis Romániát sújtotta, más országok – ki tudja miért – bővelkedtek üzemanyagban.

Az intézkedés teljesen értelmetlen volt, hiszen egy korábbi rendelet szerint az autósok havonta összesen 20 liter üzemanyagot kaptak, amit végtelen sorban állás után „vehettek ki” – ha éppen időközben nem fogyott el a benzin. Nem volt hát mindegy, hogy mikor autózzák le a fél tanknyi üzemanyagot? Nem bizony, mert így tovább lehetett bosszantani a lakosságot.

Az országban egyetlen televízió működött: az állami, amelynek két csatornája volt, az országosan fogható TVR1 és a csupán helyenként fogható TVR2 (ezen sugározták egy időben a magyar nyelvű adást is). 1985-ben Nicolae Ceaușescu rendelkezésére bevezették a napi két órás tévéadást. Ezzel egyidőben megszüntették a tévé és a rádió területi stúdióit is, így a román tévé kolozsvári magyar adását, és a rádió kolozsvári, illetve marosvásárhelyi szerkesztőségét is.

Hivatalosan az intézkedést áramtakarékossággal indokolták, a valóságos ok azonban a tévé és a rádió a magyar és német nyelvű adásának felszámolása, illetve az volt, hogy az emberek korán feküdjenek le, hogy másnap helyt álljanak a „szocialista munka frontján”.

Belülről törölte a képernyőt…

A napi 120 perces tévéműsor a félórás híradóval kezdődött, amely mindenekelőtt azt részletezte, hogy aznap mit tett, milyen külföldi vendégeket fogadott Nicolae Ceausescu elvtárs; következtek a dolgozó emberek pártfőtitkárt és a világhírű tudósasszonyt, doktor Elena Ceausescu mérnök-akadémikust magasztaló táviratai, utána a Nicolae Ceaușescut és tudós nejét méltató külföldi vélemények. Ezek megelőzték a szocialista munkasikereket, a „több szenet az országnak” mozgalom eredményeit, az új agrárforradalom vívmányait, végül egy-két jelentéktelen külföldi hír következett.

A pártfőtitkár munkalátogatásai esetén, pártkongresszusok idején a híradó természetesen elhúzódott. Így a két órányira zsugorodott műsor felének a főszereplője a szüntelenül integető Nicolae Ceaușescu volt. Egy korabeli vicc szerint a pártfőtitkár valószínűleg megőrülhetett, mert belülről törli a tévé képernyőjét…

Ezután kiselőadások következtek a sokoldalúan fejlet szocialista társadalom vívmányairól, a kultúra kedvelői ezt követően egy kis román népzenét, népi táncműsort kaptak – mert megérdemelték! Ha még fért a műsorba, akkor heti egy-két alkalommal jöhetett egy film, szombaton egy sorozat, 21.50-kor a 10 perces „késő esti híradó” – a korábbi híradó rövidített változata –, majd műsorzárás.

A fontosabb külföldi sporteseményeket – mint például a focivilágbajnokságot – a tévé természetesen nem közvetítette. A bukarestiek és az ország déli felében lakók a bolgár tévét adásait behozó antennákat szereltek fel, a kolozsváriak a Felekre vitték ki sporttévéjüket vagy Bánffyhunyadra jártak meccset nézni, ezeken a helyeken már gyengén lehetett fogni a magyar televízió adásait. Ilyen szempontból az aradiak, szatmáriak, nagyváradiak kiváló helyzetben voltak, ők nézhették zavartalanul a magyar tévét.

A falurombolástól a „Kent-valutáig”

Teljesen őrült rendelkezés volt az is, hogy a magántulajdonban lévő haszonállatokat – tehén, borjú, ökör, bivaly –csakis az állatorvos rendelete alapján lehetett levágni, és pusztán akkor, ha az állatorvos úgy ítélte meg, hogy a jószág megbetegedett. Ennek nyilvánvalóan nem higiéniai okai voltak, hanem az, hogy Románia húsexportja továbbra is növekedjék. A „betegséget” megállapító állatorvosnak természetesen nem voltak húsgondjai…

Aztán: a városok tömbháznegyedei „átterjedtek” a falvakra is. Ezzel kezdődött a hírhedtté vált falurombolás, amelynek elsősorban a magyar települések esetek áldozatául. A lebontott, kertes parasztházak helyett faluhelyen is megjelentek az egy-két emeletes szabványházak, amelyek vécé nélkül épültek. Az illemhely az épületek mellé került, a pártfőtitkár cinikus érvelése szerint azért, mert ez így volt szokásos a falusi házakban is, az építők tehát ragaszkodtak a hagyományokhoz.

Romániában a párt mindvégig azzal dicsekedett, hogy kötelezővé tették a 10 osztályos oktatást, így képzett munkaerő kerül ki az iskolákból. Ennek ellenére  egy másik értelmetlen intézkedés szerint – a nyolcvanas évektől kezdve nem lehetett megbuktatni az iskolásokat. A tanárokat tehát csalásra kényszerítették az osztályzatoknál, hiszen átmenő jegyet kellett adniuk a szinte analfabéta tanulóknak is. Mindez nem számított, a lényeg az volt, hogy a nebulókat mielőbb munkára foghassák.

A párt politikája a sportra is kiterjedt – elsősorban a labdarúgásra, hiszen az egyik Ceaușescu-gyermek, Valentin, nagy focibarát volt. Az első osztályban két olyan csapat volt – a belügyminisztérium együttese, a Dinamo, valamint a hadseregé, a Steaua – amelynek nem nagyon volt szabad kikapnia, amiről aztán a játékvezetők gondoskodtak is.

Valentin Ceaușescu kedvenc együttese a Steaua volt, így aztán a nyolcvanas évek végén – miután megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját – a katonacsapat a szóbeszéd szerint két és fél bajnoki idényben nem szenvedhetett vereséget. A romániai labdarúgó bajnokságnak tehát egyetlen tétje volt: ki kerül a – második helyre.

És bár Romániában senkinek nem lehetett semmiféle valutája, azért a hetvenes-nyolcvanas éveknek is megvolt a maga „dollárja”: a Kent cigaretta. A nyolcvanas évektől kezdve külföldi cigarettát már nem árultak a dohányboltokban, mégis be lehetett szerezni többek között roma virágárusoknál, akik a vendéglőkben kínálták a termékeket.

A Kent valóságos valuta volt, egy-két csomag fejében a boltos félretett egy kis vajat, túrót, nem kellett kiállni a hosszú tej- és kenyérsorokat, egy „kartus Kentért” el lehetett intézni ezt-azt, az orvos is soron kívül fogadott…