A közép-kelet európai újpogány vallások és a nemzeti radikalizmus kapcsolatáról beszélt Szilárdi Réka, a Szegedi Tudományegyetem oktatója csütörtökön, a kolozsvári Szociológus Napokon.

Az újpogányság jelenségéről Szilárdi kifejtette: már a hatvanas években megjelentek Európában a különböző, kereszténység előtti vallások felélesztését célzó csoportok, Közép-Kelet Európában pedig a vasfüggöny leomlása után kezdtek el mozgolódni. Míg az angolszász újpogányságnál a természet tisztelete, a nemi egyenjogúság kérdése jellemző, a liberális világnézet, addig a közép-kelet európai csoportoknál hangsúlytalan a nemi egyenjogúság és a természet tisztelete is, egyenesen radikális nacionalista attitűdökkel jellemezhetők.

Ezt a különbséget kezdte el kutatni Szilárdi, aki korán rájött, hogy nem a vallástudomány területén kell elindulnia elsősorban, hanem a kollektív identitással, nacionalizmussal stb.

Magyarországon számos újpogány csoport jelent meg, az egyik típusú a nyugati vallási dogmatikát importálta – például a Magyar Boszorkány Szövetség, a másik típusú a nemzeti hagyományok alapján szerveződött, mint például az Árpád Népének Tradicionális Egyháza.

Ezekben a közösségekben nincsenek vallási gyakorlatok, bár találkozott állítólagosan sumér elemeket tartalmazó rítusokkal a Pilisben. Elsősorban azonban a magyar nemzeti kérdésekkel találkozott, az ősi, nagy magyar civilizáció emlegetésével, ammelynek nincs köze „holmi halszagú” népekhez. Megjelent időnként az a gondolat is, hogy Jézus magyar származású volt.

Miért a nacionalizmus?

Szilárdi szerint az én-identitás egy folyamatos konstrukció, vagy más szóval „építkezés”. Folyamatosan elbeszélést konstruálunk magunknak, és mindent, ami a világban történik, így értünk meg. Ez azt jelenti, hogy valaki elbeszélésein keresztül megértjük, hogy miként határozza meg önmagát. Az önmeghatározásnak fontos szelete az, hogy milyen neműek, korúak, nemzetiségűek vagyunk stb., viszont ezzel azt is kimondjuk, hogy mik nem vagyunk. Ez pedig erősebb, és számos érzelmi következménye van.

A nemzeti identitásról elmondta: egy meghatározás szerint nyugati és keleti típusú identitás áll fenn, amely szerint a nyugatinál állampolgári kategóriákban azonosulnak a nemzettel az emberek, míg keleten az etnikai identitás, a vérségi alap és nacionalizmus áll fenn. Ennek az elméletnek számos kritikája van, többek között, hogy ez a kettős kategorizálás értékterhelt. Mégis sokan azt mondják, valóban van különbség a két nacionalizmus között, ennek pedig történelmi okai vannak.

A kelet-európai, elnyomott népek által létrehozott kollektív identitás az áldozatiság szerepét hozza, egy identitás-fenyegetettségben él, az etnikai, nyelvi, származási kategóriák mentén szerveződik – fogalmazott a kutató, aki szerint ezekre az államokra a bibói „közösségi hisztéria” jellemző. Az érdekes, hogy ez nemcsak kétszáz éve volt így, hanem ma is jelen van a közép-kelet európai társadalmakban, többek között a generációról generációra átadott történelmi elbeszélések mentén.

Szegedi az újpogány csoportok identitását kutatva azt találta, hogy a fent említett keleti típusú nemzeti identitásra jól láthatóan hasonlítanak, könnyen tetten érhetők az áldozati szerep, a közösségi hisztéria nyomai. Ezek a jelek hivatalos történelemkönyvekben is igazolhatók – zárta a gondolatsort a kutató.