Talán nem tévedünk, ha az állítjuk, hogy a karácsony előtti utolsó napok a legpörgősebbek: még meg kell venni egy-két apróságot az ajándékokhoz, megtervezni az ünnepi menüt, bevásárolni, befejezni a takarítást, megsütni az édességeket.
Ezekben a napokban minden a Puskás-díjas labdarúgóról szól.
Továbbra is szúrják az aktivista szemét a magyar feliratok.
A nyomozást az Egyesült Királyságban vezető, immár nyugdíjas rendőr szerint ez a román igazságszolgáltatás kudarca.
Január 18-ig várják a könyvfelajánlásokat a szentgyörgyi fiatalok.
Karácsony előtt két nappal időzítette a kormányzó Nemzeti Liberális Párt a két ház együttes ülését, amelyen bejelentette a felelősségvállalás tényét.
Mandátumát kockáztatja az Orban-kabinet.
A zenében nincsenek korlátok.
Az orosz elnök felavatta a vasúti hidat.
Azonnali hatállyal.
Az elnök kihirdette a törvényt.
Lugos és Déva között újabb 21 kilométer tehető meg sztrádán.
Kedvenc török szavam a viszlát jelentésű güle-güle, mivel azonban búcsúzáskor az mondja ezt, aki helyben marad, soha nem volt alkalmam használni.
Az ünnepi menü pisztráng lesz, a desszert pedig madártej, a tradicionális töltött káposzta a gyergyószárhegyi nagymamánál kerül majd az asztalra.
Elsőfokú riasztást adtak ki havazás és hóviharok miatt.
A karácsonyhoz hozzátartoznak az ünnepi étkezések, amikor összegyűl a teljes család és együtt fogyasztják el az ételeket.
Tóth Sándor Hódmezővásárhelyről vitt segélyszállítmányt Temesvárra, de nem ért célba, mert életét kioltotta egy golyó.
Az eddigi hagyományhoz híven idén is különkiadású műsorokkal készül a karácsonyra az Erdélyi Magyar Televízió.
Ítéletidő tombol szerte Olaszországban, egy ember meghalt.
A rendőrség szerint a köd és a jeges, csúszós utak együttesen járultak hozzá a baleset bekövetkeztéhez.