Segítséget kérnek a koronavírusos betegek ellátásában.
A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
Az Edda Művek frontembere már 69 éves.
Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Robert Plantet és Jimmy Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.
A korábbi listavezető Hollandia valójában nem 20,5, hanem csak 5,5 milliárd eurót fektetett be Romániában.
Magyarországnak a lehető leghamarabb teljesítenie kell az ítéletben foglaltakat.
A kínálat a kisebb létszám ellenére is változatos marad: burgerek, tésztafélék, burrito, raclette, olasz desszertek, indiai ételek és a nemzetközi konyha más finomságait kínálják majd a fesztivál látogatóinak.
A legjobb megoldás a műanyag fogkefe marad, de csak akkor, ha az újrahasznosítási folyamat része lehet.
Nem akarták, hogy az önkormányzati és a parlamenti választási kampány egybemosódjék, így szűkebbek voltak a határidők.
Járványügyi intézkedések közepette emlékeznek meg Aradon a vértanútábornokok kivégzésének 171. évfordulójáról
A jegyzőről még pénteken kiderült, hogy fertőzött, majd a jogi osztály egyik munkatársának lett pozitív a koronavírustesztje, őket a helyi kórházban ápolják.
Az elmúlt 24 órában 2121 fertőzést igazoltak, a nyilvántartott fertőzöttek száma 139 612-re emelkedett – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Havonta lehetnek magyar énekes, ölbeli játékokat felvonultató foglalkozások a legkisebbeknek Pusztinán.
Az elmúlt héten igazolt új koronavírusos megbetegedések csaknem 40 százalékát Bukarestben, valamint Iaşi, Bákó, Neamţ és Kolozs megyében jegyezték, ugyanakkor 22 megyében és a fővárosban meghaladta a 100-at a százezer lakosra vetített esetszám.
Az egy főre eső importkiadások tekintetében a legkevesebbet költő EU-tagállamok közé tartozunk.
Hosszú hónapokat áldoz egy diétára, napi szinten sportol, a finom falatokra és a csalónapokra is nemet mond, mégis visszakúsznak leadott kilói?
A hatnapos eseménysorozaton tizennyolc produkciót láthat a közönség, Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyeinek előadásában.
Négy megyében és Bukarestben haladja meg az 1,5-öt az elmúlt 14 napban jegyzett, ezer főre eső megbetegedések száma – az országos vészhelyzeti bizottság hétfő esti döntése szerint azokon a településeken vezetnek be korlátozó intézkedéseket, ahol a fertőzési ráta meghaladja az 1,5-öt.
Első nagyjátékfilmjét még be sem mutatták, de már a másodikon dolgozik.
Hívei kiszabadították a korrupció miatt börtönre télt volt elnököt.