Nagyapja és apja mauzóleumába látogatott Kim Dzsong Un


-A A+

Nagyapja és apja nyughelyére, a phenjani Kumszuszan emlékpalotába látogatott hétfőn Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az ország legnagyobb nemzeti ünnepe, az országalapító Kim Ir Szen születésének évfordulója alkalmából - jelentette a KNCA észak-koreai állami hírügynökség.

Az észak-koreai vezető nevében virágkosarat helyeztek el a 101 éve született Kim Ir Szen, valamint fia, Kim Dzsong Il szobránál.

Kim Dzsong Un, a Koreai Munkapárt első titkára, az észak-koreai Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke és a Koreai Néphadsereg főparancsnoka az ország magas rangú katonai és pártvezetői kíséretében látogatott el az emlékhelyre. Kíséretében volt Cso Rjong Ha, a hadsereg politikai bizottságának parancsnoka, valamint nagybátyja, az ország második legbefolyásosabb emberének tekintett Dzsang Szong Tek, az Állami Védelmi Bizottság elnökhelyettese.

Az 1977-ben épített Kumszuszan emlékpalota eredetileg Kim Ir Szen rezidenciája volt, ahol külföldi vezetőket fogadott, valamint tanácskozásokat tartott párt- és gazdasági vezetőkkel. 1994. július 8-án bekövetkezett halála után alakították át emlékpalotává. Az 1995-ben végzett átalakítási munkák után kibővítették a belső helyiségeket és felújították a díszítést.

Tavaly felújították az épületegyüttes berendezését, és közparkot alakítottak ki a hozzá tartozó területen. A legutóbbi parlamenti ülésen a képviselők határozatot fogadtak el, amely szerint "minden koreai köteles megtekinteni ezt a szent templomot, a nemzet méltóságának és büszkeségének jelképét".

A Koreai-félszigeten kialakult feszültség ellenére Észak-Koreában napok óta tartanak a Kim Ir Szen születésének évfordulója alkalmából tartott nagygyűlések. Dél-koreai médiaértesülések szerint Kim Dzsong Un legutóbb április 1-jén jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor részt vett a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülésén.








EZT OLVASTA MÁR?

X