Felfüggesztheti a WHO-nak nyújtott hozzájárulását az Egyesült Államok


-A A+

Washington „tanulmányozza” az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét – közölte az amerikai elnök a Fehér Házban kedden este, a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Donald Trump először azt jelentette ki, hogy kormányzata felfüggeszti anyagi hozzájárulását a szervezet működéséhez, majd néhány perccel később úgy fogalmazott: egyelőre „tanulmányozzák” ennek lehetőségét. „Azt nem mondom, hogy nem fogom ezt meglépni, tanulmányozni fogjuk a lehetőséget” – hangoztatta.

 

Trump kedden délután egy Twitter-bejegyzésében már élesen bírálta az ENSZ e szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva a WHO-t. A mikroblogon úgy fogalmazott: az intézményt „nagyrészt” az Egyesült Államok finanszírozza, az mégis erősen „Kína-központú”. Felemlegette azt is, hogy a járvány kitörésekor a szervezet azt tanácsolta: az Egyesült Államok maradjon nyitott Kína felé „Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?” – kérdezte a bejegyzésben Trump.

Az afroamerikai közösséget fokozottan érinti a járvány

A sajtókonferencián az elnök kitért a járványhelyzetre és annak gazdasági következményeire. „Félelmetes kihívásnak” nevezve a Covid-19-et, azt mondta, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség aránytalan mértékben sújtja az Egyesült Államok afroamerikai közösségeit.

Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója hozzáfűzte: ez jelzi az egészségügyi aránytalanságokat. Azt mondta: a koronavírus elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre, a cukorbetegekre, az elhízottakra veszélyes, és ezek a bajok elsősorban az afroamerikaiak körében gyakoriak. „Ez nagyon szomorú, de pillanatnyilag csak annyit tehetünk ellene, hogy a lehető legjobb egészségügyi ellátásban részesítjük őket” – mondta Fauci.

Trump közölte, hogy az országos stratégiai készletben 8675 lélegeztetőgép áll a tagállamok rendelkezésére, és az elkövetkező hetekben a szövetségi kormány 110 ezer újabb készüléket szállít a kórházakba. Megemlítette, hogy az Egyesült Királyság 200 lélegeztetőgépet kért Washingtontól.

Újabb segélycsomagot szavazhatnak meg

Az amerikai elnök bejelentette, hogy a kormányzat további 250 milliárd dolláros segélycsomag megszavazását kéri a kisvállalkozásoknak nyújtandó hitelek finanszírozására. „Tekintettel a helyzet alakulására, erre szükségünk is lesz” – fogalmazott.

A kisvállalkozások megsegítésére a múlt héten már jóváhagytak egy 350 milliárd dolláros segélycsomagot, de szavai szerint ez nem látszik elegendőnek. Az elnök a sajtókonferencián azt mondta: az új csomag „segít megőrizni az amerikaiak munkahelyeit, és megkönnyíti a gyors és teljes talpra állást”.

A várható újabb csomag tervéről a sajtóértekezlet előtt Steve Mnuchin pénzügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy egyeztetett a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel a programról, amelynek célja „biztosítani, hogy a kisvállalkozások is hozzájussanak a szükséges pénzhez”.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője pedig közleményben tudatta, hogy folyamatosan tárgyal a demokrata párti szenátorokkal egy csütörtökön tartandó szavazásról.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a CNN-nek nyilatkozva egyetértett az új csomag tervével, bár hozzátette: garantálni kell, hogy a kölcsön ne az egyenlőtlenségeket erősítse, és azokhoz jusson, akiknek valóban szükségük van rá.

Az amerikai kongresszus eddig három csomagtervet fogadott el a járvány miatti recesszió orvoslására, a legnagyobb a több mint 2000 milliárd értékű volt, amely közvetlenül a lakosságot segítő intézkedéseket is tartalmaz.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapfotó: EPA/Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X