Német sajtó: megérett a Fidesz kizárása az Európai Néppártból


-A A+

A Frankfurter Rundschau Lejárt a tapintatosság ideje című kommentárjában a szerző, Daniela Vates hangsúlyozta: Orbán Viktor fokozatosan egyre szűkebbre szabja a demokratikus jogokat, de a német kormány visszafogottan reagált tevékenységére. Orbán "nagyon buta nácizós hasonlata" viszont az eddigi reakcióhoz képest "óriási felháborodást" keltett. A szerző szerint most már az is mérlegelés tárgya, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból. Ez "helyes megfontolás, és már régen esedékes" - jegyezte meg.

Mint ismeretes, a maszol.ro írta meg legelőször az európai médiában, hogy az Európai Néppárt (EPP) több hangadó politikusa - köztük Viviane Reding EB-alelnök, igazságügyi biztos és Angela Merkel német kancellár is - aggódik az Orbán-kormány alkotmánymódosításai miatt és informálisan az is felmerült, hogy ha a Fidesz nem hátrál meg ebben a kérdésben, akkor a magyar kormánypártot kitessékelik az EPP-ből. Név nélkül nyilatkozó európai bizottsági forrásunkra alapozott cikkeink óriási vihart kavartak az Európai Néppártban, Wilfried Martens EPP-elnök és Joseph Daul EP-frakcióvezető is cáfolta a maszol.ro értesülését. Viviane Reding EB-alelnök nem kommentálta a Fidesz EPP-jövőjéről szóló háttérbeszélgetések hírét.

A lap Pillantás Magyarország nacionalista lelkébe közölt elemzést. A szerző, Gábor Kerényi szerint Orbán a Németországra tett megjegyzésével azt a széles körben elterjedt, téves vélekedést erősíti, miszerint a második világháborúban "az ártatlan magyarok a gonosz németek áldozataivá váltak". Orbán nagy hozzáértéssel használja ki a "vak magyar nacionalizmust" és "szelektív emlékezetet". A nyilvánosságban "szabadságharcosként" és "a nemzet megmentőjeként" mutatja be magát, és úgy tűnik, el is hiszi, hogy az, aminek mutatja magát - áll az elemzésben.

A Die Zeit Alice Bota Indokolatlan izgatottság egy állítólagos nácizós hasonlat miatt című írását közölte, amely szerint az ügy a "félresikerült politikai kommunikáció iskolapéldájának tekinthető", de valójában Orbán politikájának egy lényeges elemére mutat rá. A félreértés Orbánnak kedvez - tette hozzá a szerző. Kifejtette: a félreértés "kormányzati elv" Magyarországon, hiszen amikor az EU súlyos bírálatokat fogalmaz meg törvényekkel, alkotmánymódosításokkal kapcsolatban, Orbán mindig azt hajtogatja, hogy csupán félreértés történt.








EZT OLVASTA MÁR?

X