Fidesz: a Tavares-jelentés az európai baloldal pártdiktátuma


-A A+

A fideszes európai parlamenti (EP-) képviselőcsoport szerdai közleménye szerint az alapvető jogok magyarországi helyzetéről az EP illetékes szakbizottságában szerdán elfogadott Tavares-jelentés nem más, mint az európai baloldal pártdiktátuma, amely továbbra is elfogult és elfogadhatatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt hetek tárgyalásainak eredményeként sikerült több ponton is javítani a dokumentumon.

"A Tavares-jelentés nem más, mint az európai baloldal pártdiktátuma. A dokumentum plenáris ülésen való elfogadásának sem jogi, sem költségvetési, sem gazdasági következménye nincs Magyarország számára" - olvasható a fideszes EP-képviselők közleményében.

A fideszesek mintegy kétszáz módosító indítványt nyújtottak be a jelentéshez. Ezeket azonban - mint megállapították - az állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó EP-bizottság (LIBE) baloldali többsége leszavazta. A további - nem magyar - néppárti módosító indítványok legnagyobb részét is leszavazták, néhány kérdésben azonban sikerült a szöveg egyes pontjait javítani. Az EU-alapszerződés hetedik cikkére való utalás továbbra is benne maradt a dokumentumban, "az arra vonatkozó rendelkezések azonban jelentősen gyengültek" - értékelték a fideszes EP-képviselők a hosszadalmas, bonyolult szavazássorozat végkimenetelét.

A közlemény szerint a módosítások ellenére a Tavares-jelentés továbbra is elfogadhatatlan megállapításokat tartalmaz Magyarország számára.

"A dokumentum számtalan súlyos tárgyi tévedést, csúsztatást, megalapozatlan következtetést és a magyar kormánnyal szemben támasztott jogalap nélküli követelést tartalmaz. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament baloldali többsége, pártpolitikai okokból quasi bíróságként diktátumokat támaszt a magyar Országgyűlés számára. A néppárti frakció a fentebbi okokból szintén a Tavares-jelentés ellen foglalt állást" - áll a fideszesek közleményében.

A Fidesz EP-képviselői kitértek arra is, hogy a dokumentum július elején az EP plénumán várható elfogadásának sem jogi, sem költségvetési, sem gazdasági következménye nem lesz Magyarország számára.

"Ezzel szemben napokon belül megszületik a végleges döntés a Magyarországgal szemben kilenc éve folytatott túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről. Hamarosan pedig az Európai Bizottsággal az alaptörvény-módosítás kapcsán folyamatban lévő egyeztetések is lezárásra kerülnek. Ezek azok kérdések, amelyek Magyarország számára igazi jelentőséggel bírnak, szemben az EP baloldalának politikai kampányával" - vélekedtek közleményükben a fideszes EP-képviselők.








EZT OLVASTA MÁR?

X