Vasárnap tartják az előrehozott elnökválasztás első fordulóját Ukrajnában.
Figyelmezető lövésekkel visszafordulásra kényszerítette az ukrán fegyveres erők egyik dél-ukrajnai egysége azt a két orosz katonai helikoptert, amely szombaton át akart repülni a Moszkva által megszállt Krím félszigetről a szomszédos Herszon megyébe.
Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült.
Vlagyimir Putyin szerint az ukrán radikálisok veszélyeztetik a földgáz eljuttatását Ukrajna területén keresztül az európai fogyasztókhoz. Az orosz elnök a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum szombati rendezvényén beszélt erről.
Bukarestben is érezni lehetett szombaton délben azt az erős földrengést, amelynek epicentruma az Alekszandrupolisz görög várostól 77 kilométerrel délnyugatra volt, az Égei-tenger északi részén – számoltak be a hírtelevíziók.
A katolikus egyházfő szentföldi látogatásának első állomása a jordán főváros.
200 méteres uniós zászlót tett ki az Országgyűlés épületére az Együtt-PM, mert – mint írják – Kövér László nem volt hajlandó egy normál méretűre sem.
Közel hatezer szavazóhelyiség nyílt meg szombaton reggel hét órakor Szlovákiában, és ezzel kezdetét vette az ország történetének harmadik európai parlamenti (EP) választása.
Az Európai Parlament tagjainak választásán négy európai uniós tagállamban kötelező a részvétel. Az EP kutatási szolgálatának összesítése szerint Belgiumban, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban a választásra jogosultaknak kötelező elmenniük voksolni.
Kicsoda Barack Obama, hogy ítélkezzen? - tette fel a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnök a CNBC amerikai gazdasági televíziónak Szentpéterváron adott pénteki interjújában.
Civilben sétált az amerikai lakosok közt Barack Obama elnök, nem is hitték el, hogy vele találkoznak.
Oroszország azt akarja, hogy béke legyen Ukrajnában, ezért kész a párbeszédre a vasárnapi ukrán elnökválasztás után.
Halálra ítélték Liu Han kínai milliárdost: őt és a bátyját, Liu Vejt is "maffiaszerű bűnszövetkezet és gyilkosság megszervezésében" találta bűnösnek a bíróság.
Ferenc pápa következő enciklikájának témája a klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz.
Putyin szerint a nyugati szankciókkal az azokat kezdeményező országok járnak majd rosszul.
A szerb kormány pénteken megszüntette az árvizek miatti rendkívüli állapotot.
Az Ipsos elmúlt egy hétben végzett felmérése arról tanúskodik, hogy Magyarországon az európai parlamenti választáson alacsony lesz a részvétel és magabiztos Fidesz-győzelem születik - közölte pénteken az MTI-vel a kutatócég, amely szerint viszont korántsem lehet ilyen határozottan prognosztizálni a többi párt helyezését. A második pozícióért az MSZP és a Jobbik vetélkedik, az 5 százalékos bejutási küszöb meghaladásáért a DK, az Együtt-PM valamint az LMP.
Két emberéletet követeltek a rendőrök és tüntetők között csütörtökön kitört zavargások Isztambulban. Az egyik áldozat úgy halt meg, hogy részt sem vett az utcai megmozduláson - derült ki a török nagyváros kormányzójának pénteki közleményéből.
Az orosz államfő két nappal az ukrán elnökválasztás előtt arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy hagyjon fel az Ukrajna belügyeibe való beavatkozással. A felhívást Vlagyimir Putyin üzenete tartalmazza, amelyet Szergej Sojgu védelmi miniszter olvasott fel a moszkvai Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencia pénteki nyitó ülésén. A tanácskozástól a Kreml Ukrajna-politikája és a Krím félsziget elcsatolása miatt a NATO és az Európai Unió tagállamainak képviselői távol maradtak.
Nem csak az Országház homlokzatáról, hanem az ülésteremből is eltűnt az EU-zászló. A homlokzaton ki van tűzve a székely zászló, az ülésteremben nem, és ez nincs is tervbe véve.