A leadott szavazatok alapján a mandátumok megoszlása a következő: FIDESZ-KDNP: 12, Jobbik: 3, MSZP: 2, Demokratikus Koalíció: 2, Együtt-PM: 1, LMP: 1.
Az Európai Parlament választási oldalán közzétett előzetes eredmény szerint az EP-ben az RMDSZ-t is a pártcsaládjában tudó Európai Néppárt alkothatja majd a legnagyobb frakciót 211 fővel, a második legnagyobb frakció a szocialistáké lenne 193 szavazattal.
A romániai EP-választások mellett 19 másik uniós tagállamban tartottak vasárnap EP-választásokat. A britek, írek, hollandok és szlovákok már korábban voksolhattak. Percről-percre frissülő cikkünkben azt tudhatja meg, hogy uniós szinten hogyan alakulnak az eredmények.
Ferenc pápa vasárnap este a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával közös imával emlékezett VI. Pál pápa és I. Athénagorasz konstantinápolyi pátriárka ötven évvel ezelőtti történelmi találkozójára.
Nem érte el Szlovákiában a részvételi arány a 13 százalékot a szlovákiai európai parlamenti választásokon, amelyet a Smer (Irány) nyert meg – tájékoztatott a Sme.sk a szombati EP-választás nem hivatalos végeredményéről. Két felidéki magyar is mandátumot nyert, Csáky Pál az MKP részéről, Nagy József pedig a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt részéről.
Ismeretlenek olyan álhíreket terjesztettek az interneten Kárpátalján, amely szerint a vasárnapi ukrán elnökválasztáson a hadköteles magyar választókat a szavazóhelyiségekből egyenesen a hadseregbe viszik.
Petro Porosenko, a Vitalij Kicsko vezette Ütés (UDAR) párt jelöltje megszerezte a szavazatok több mint felét (55,9 százalékát) a vasárnapi ukrán elnökválasztáson az első exit poll felmérések szerint.
Németországban és Romániában a késő délutáni adatok szerint várhatóan többen vesznek részt a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, mint a legutóbbi, 2009-es választáson, az első hivatalos adatok a részvételi arány emelkedését mutatták.
Kelet- és Közép-Európa államfőivel – köztük Traian Băsescu román elnökkel – is találkozik június 3-4-i varsói látogatása során Barack Obama amerikai elnök, aki az első részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vesz részt a lengyel fővárosban.
Kilencven éves korában elhunyt Wojciech Witold Jaruzelski tábornok, volt lengyel államfő, az 1981-es hadiállapot elrendelője.
Orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében.
Krími tatárok több tucatnyi autón átutaztak az Oroszország által elfoglalt félszigetről a szomszédos Herszon megyébe, ahol részt vettek az ukrajnai elnökválasztáson.
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke felszólította az uniós tagországok állam- és kormányfőit, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredményének megfelelően a néppárt vagy az európai szocialisták csúcsjelöltjét, Jean-Claude Junckert vagy Martin Schulzot jelöljék az Európai Bizottság élére.
Miközben majdnem egész Európában zajlik a szavazás, a The Sunday Times arról ír, hogy a brit kormány több olyan törvényt fontolgat, amelyek szigorítanák az új EU-tagállamok polgárainak nagy-britanniai bevándorlási és munkavállalási feltételeit.
A kelet-ukrajnai Donyeck városában a szakadár fegyveresek sorra járják a vasárnapi államfőválasztásra kijelölt szavazóhelyiségeket, és ellenőrzik, zárva vannak-e az épületek.
Tőkés László jelenlegi romániai EP-képviselő, a Fidesz-KDNP listáján harmadik helyen szereplő képviselőjelölt magyar idő szerint 11 órakor adta le voksát Budapesten a Podmaniczky utcai 002. számú szavazókörében.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választás magyarországi részvételi aránya legalább az európai középmezőnyben lesz.
Rekordalacsony részvétel mellett Robert Fico kormánypártja a baloldali Irány-Szociáldemokrácia szerezte meg a voksok legnagyobb hányadát a Szlovákiában szombaton zajlott európai parlamenti választáson, amely során a Magyar Közösség Párja (MKP) és a Most-Híd párt is túllépte az EP-be való bekerüléshez 5 százalékos választási küszöböt.
Spanyolországban lopott munkagéppel bukott le a csengersimai magyar-román határállomáson egy román férfi - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.