Szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mert szerinte aki nem vállalja a vitát, az balek, nem képes arra, hogy képviselje az országát.
A Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől csütörtökön harminc zsidó származású amerikai szenátor és képviselő.
Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte csütörtökön, hogy előterjeszthesse bizonyítékait arról, hogy Oroszország áll a fegyveres szeparatisták támadásai mögött, amelyek miatt 17 ukrán katona halt meg egy nap alatt.
Véget ért csütörtök éjjel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában. A 46 millió választásra jogosult brit 73 EP-mandátum sorsáról dönthetett, de a részvételi arány az előzetes becslések szerint valószínűleg nem érte el a 40 százalékot.
A csütörtök este közzétett exit poll eredmények szerint a vártnál némileg gyengébben szerepelt, és a pártok versenyében csak a harmadik helyen végzett a Geert Wilders vezette idegengyűlölő szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) a hollandiai európai parlamenti (EP-) választáson.
Az Európai Unió nem a szociális ellátórendszerek és juttatások uniója - jelentette ki a német kancellár csütörtökön a társállamokból érkező bevándorlók szabad munkavállalása körüli vitával kapcsolatban.
Magyar részről több NATO-, illetve a NATO-val partneri viszonyban levő országnak felajánlották, hogy katonákkal vegyenek részt jövőre egy zászlóalj harccsoport méretű magyarországi gyakorlaton.
Oroszbarát szeparatisták legalább kilenc ukrán katonát megöltek Kelet-Ukrajnában, április eleje óta ez volt a legvéresebb nap a biztonsági erők számára.
Fokozott biztonsági intézkedésekkel és különleges menüvel is készülnek Ferenc pápa szombaton kezdődő háromnapos szentföldi látogatására - közölte csütörtökön a Háárec című izraeli napilap.
Együttműködik az olasz igazságszolgáltatással Antonio Iovine, a camorra nápolyi bűnszervezet egykori pénztárnoka, aki Magyarországon átfolyatott 21 millió eurót - írta Roberto Saviano a La Repubblica csütörtöki számában.
Ötvenezer román és 24 ezer magyar állampolgárral nőtt Németország lakossága 2013-ban a szerdán közzétett statisztikai jelentés szerint.
Oroszország magyarázatot kér Londontól, miután nem cáfolt sajtóértesülések szerint a brit trónörökös Adolf Hitler egykori náci diktátoréhoz hasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnök magatartását.
Közel ötven halálos áldozatot követeltek kedd éjszaka óta a Boko Haram iszlamista szervezet újabb támadásai Nigériában.
Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság 40 százalékát érdekli a vasárnap megrendezendő európai parlamenti (EP-) választás. Ezzel szemben a romániaiaknak csak a 27 százaléka menne el szavazni.
Hollandiában csütörtök reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek, hogy megválasszák a körülbelül a több mint 16 millió lakosú ország 26 európai parlamenti képviselőjét. Csütörtökön szavaznak a britek is.
Reptéri biztonsági ellenőr, több rendőr, mentős, rabbi és cserkészvezető is volt a 71 letartóztatott pedofil között, akit az elmúlt hónapokban egy fedett akció segítségével kaptak el a New York-hatóságok.
Akár öt évre kitilthatják Németországból a szociális ellátásokkal visszaélő külföldi uniós állampolgárokat a kormány szerdán kiszivárgott jogszabálytervezete szerint.
Kovács Béláról, a kémkedéssel megvádolt jobbikos EP-képviselőről a Jobbik pártlapja, az Alfahír közölt egy fényképet.
A jelenlegi körülmények között nem lehetségesek a kétoldalú tárgyalások Ukrajna és Oroszország között - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerdán a dél-ukrajnai Mikolajiv városban tartott harmadik válságrendező kerekasztal-találkozón.
A Fidesz-KDNP támogatottsága 46 százalékon áll jelenleg a potenciális szavazók között, és ezzel továbbra is hatalmas előnnyel vezeti a pártversenyt, a második helyen szoros küzdelem várható az MSZP és a Jobbik között a vasárnapi EP-választáson - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.