Kiszabadult a vasárnap Kelet-Ukrajnában foglyul ejtett magyar férfi - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya szerdán az MTI-vel.
Szlovákia belépését kérte a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe - jelentette ki az MTI kérdésére szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke.
A Jobbik haladéktalanul követeli, hogy oldják fel a titkosítás alól a hétfői nemzetbiztonsági bizottsági ülés teljes jegyzőkönyvét. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerint a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt világossá kell tenni, hogy Kovács Béla ellen semmiféle bizonyíték nincs, amely bármely büntetőjogi tényállást kimerítene.
Belehalt sebesüléseibe Hélene Pastor, az egyik legvagyonosabb monacói család tagja, akit két héttel ezelőtt lőttek meg Nizzában – közölték az ügyet ismerő források. A 77 éves asszonyt és 64 éves sofőrjét május 7-én találták el a nizzai L'Archet kórház közelében. Mindketten kocsiban ültek, a támadó két lövést adott le rájuk, majd társával együtt gyalog megléptek.
Riadóztatták a finn légierőt, miután két orosz repülőgép valószínűleg megsértette az ország légterét a Finn-öböl felett – közölte szerdán a finn védelmi minisztérium.
Az ukrán határőrök nem észlelnek orosz katonákat az ukrán határtól 10 kilométeres távolságban - közölte keddi tájékoztatóján Szerhij Asztahov, az ukrán határőrszolgálat vezetőjének tanácsadója, akit az Interfax Ukraina hírügynökség idézett.
„K... p…-k, beszéljetek szlovákul, a magyar irritál” – mondta a Dárius Rusnák, a szlovák köztársasági elnöki hivatal osztályvezetője két magyar nőnek hétfőn Pozsonyban. Az ügyből verekedés lett, a rendőrség nyomoz - értesült az Új Szó szlovákiai magyar hírportál.
Két pokolgép robbant a nigériai Jos városának egy forgalmas, központi részén kedden, a merényletben a legújabb hírek szerint 118 ember életét vesztette. A robbanószerkezeteket egy teherautóba és egy kisbuszba rejtették ismeretlenek a város üzleti negyedében, a központi buszpályaudvar és egy forgalmas piac mellett hozták működésbe.
Több mint kétezer kémcsőnyi tesztelendő SARS-vírus tűnt el a párizsi Pasteur-intézetből, idézte az ABC hírét az Index.
Egy most is aktív, volt KGB-s ügynökkel osztott meg információkat a jobbikos Kovács Béla – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a jobbikos európai parlamenti képviselő a lebukását is az orosz személlyel tartott kapcsolata okozta.
Korábban többféle nyilatkozat elhangzott Orbán lehetséges elnöki szerepvállalásával kapcsolatban.
Szerdai brit lapértesülés szerint Adolf Hitler egykori náci diktátoréhoz hasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnök magatartását a brit trónörökös.
Összetűzésekbe torkollt a legnagyobb EU-ellenes brit politikai párt, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) kedd estére meghirdetett londoni európai parlamenti kampányrendezvénye, amelyről a párt vezetője biztonsági okok miatt távol maradt. A UKIP ellen demonstrálók között a BBC beszámolója szerint számos román állampolgár is volt.
Molotov-koktélokat dobtak egy romák lakta házra Ónodon, de nem sérült meg senki – írja az Index.hu.
A jobboldali Európai Néppárt (EPP) szerzi meg az Európai Parlament mandátumainak többségét a május 25-i választásokon az EU 28 tagállamában végzett legfrissebb felmérések szerint.
Kórházba került a kémbotrányba keveredett Kovács Béla.
Vonatbaleset történt kedden Moszkva közelében, a belügyminisztérium közlése szerint négyen meghaltak, 15-en megsérültek.
Jelentős szavazattöbbséggel elfogadta a szerb parlament a Vajdaság új statútumára vonatkozó javaslatot kedden Belgrádban.
Bár az európai szélsőjobbos pártok nemzetinek vallják magukat, sokkal inkább a Kreml érdekeit képviselik - állítják egy oktató jellegű animációs filmben, amellyel az EU egységét pártolókat próbálják szavazásra bírni.
Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.