Határzár: ha a szerbek falat építenének, a magyarok nem


-A A+

Vannak még lezáratlan kérdések a magyar határzárral kapcsolatban. A budapesti kormány ugyan eltökéltnek látszik, de van egy kiskapu – írták pénteken a magyar lapok.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „nem szórakozásból, nem jókedvünkből” született döntés a határzárról, de Magyarország nem várhat, 150 ezer illegális bevándorló átvonulása ugyanis biztonsági kockázatot jelent Magyarországnak.

Közölte azt is, hogy a július 1-jei magyar-szerb közös kormányülésen készek konstruktív tárgyalásra az ügyben a szerb féllel. Egy újságíró felvetette, hogy milyen konstruktív tárgyalás képzelhető el úgy, hogy már döntöttek a kerítés felhúzásáról. A minisztere erre reagálva elmondta, hogy lehetséges, hogy a több országgal összefogva máshová helyezik a határzárt.

Népszabadság most arról ír, hogy ha Szerbia saját erőből, esetleg nemzetközi segítséggel garantálja, hogy határain megállítja a menekültáradatot, akkor nem lesz kerítés. Ezt több fideszes vezető politikus is kijelentette a lapnak. A kabinet nem ragaszkodik a magyar-szerb kerítéshez, el tudják képzelni azt is, hogy Németország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Magyarország megállapodása alapján délebbre, feltehetőleg a macedón határon húzzák azt fel.

A nagy sietségre magyarázatot adhat az, hogy titkosszolgálati jelentések szerint a nyáron az eddiginél is több menekült érkezhet Szerbia felől Magyarországra, de egy fideszes politikus úgy fogalmazott a lapnak, még nem született meg a végső döntés, ezért nem véletlen, hogy nem Orbán, hanem Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be a határzárat. Részletes ütemterv sincs még, a beruházót sem választották még ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X